Új gyümölcsfeldolgozó üzemet adott át a Nógrád megyei Berkenyei Faluszövetkezet csütörtökön; a szövetkezet tavaly 2800 tonna árut dolgozott fel, az egymilliárd forintos beruházás lehetővé teszi ennek megduplázását, ezzel a cég Magyarország egyik legnagyobb fagyasztottgyümölcs-feldolgozója lesz – mondta az ünnepélyes átadáson a faluszövetkezet elnöke.

Schmidt Szilárd ismertette: a Széchenyi 2020 program Mezőgazdasági Termékek Értéknövelése című pályázaton 500 millió forintot nyertek el a beruházáshoz. Ezer-ezer négyzetméteren egy 1500 tonna kapacitású tároló és egy feldolgozó üzem épült meg környezetkímélő hűtéstechnológiával, beszereztek egy optikai válogatógéppel és automata csomagológéppel ellátott meggymagozósort, paprikakockázó és almahámozógépeket, valamint új trafóállomást helyeztek üzembe, és 25 kilowattos napelemrendszert telepítettek az energiaellátás biztosításához.Az elnök elmondta: 1992-ben több tucat helyi termelő alapította meg a faluszövetkezetet a bogyósgyümölcsök feldolgozására. Két év múlva állami támogatással építették meg az első, 300 tonna kapacitású hűtőházat, majd folyamatosan bővítették a kapacitást. Miután visszaesett a málnatermesztés, 2009-től kezdtek meggy-, szilva- és bodzafeldolgozásba is. 2002-ben már évi 1500 tonna gyümölcsöt dolgoztak fel, és mint az elnök elmondta, minden évben százmilliós nagyságrendben vásároltak gépeket.

A Berkenyei Faluszövetkezet 80 százalékban exportra dolgozik, vevőik a legnagyobb élelmiszeripari cégek. Egész évben 44 embert foglalkoztat a szövetkezet, betakarítási időben a százat is eléri a létszám, a gyümölcsöt 50 kilométeres körzetből vásárolják fel.

2008-ban a szövetkezet kezdeményezésére alakult meg a jelenleg 177 tagot számláló, ezer hektáron gazdálkodó Nógrád Megyei TÉSZ, a faluszövetkezet emellett újabb 140 hektáron is folytat gyümölcstermesztést, és vannak bioültetvényei is. A 2014-ben Nógrád Gazdaságáért Díjat elnyert Berkenyei Faluszövetkezet a múlt évben 2,5 milliárd forintos árbevételt ért el.

Schmidt Szilárd kitért arra is, a kezdetekkor hat-hét hasonló vállalkozás volt Nógrád megyében, ma már csak a faluszövetkezet működik.

Hirdetés

Viski József agrár- és vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár az ünnepségen hangsúlyozta, hogy mindenhol példaként fogja említeni a berkenyei fejlesztést, mert a program keretében ez az első elkészült beruházás. Mint fogalmazott, ez a fejlesztés egyesíti a magyar kormány és az Európai Unió céljait, mert megtalálható benne a szövetkezés, a környezet kímélése, a versenyképesség növelése, a foglalkoztatás növelése és a jó minőségű magyar élelmiszer, mint produktum.

Viski József szólt arról is, hogy ebben a költségvetési ciklusban 1300 milliárd forintot biztosít az Európai Unió a magyarországi vidék- és agrárfejlesztési beruházásokra, ebből 700 milliárd forintot az élelmiszeripari, állattenyésztési, kertészeti ágazatban dolgozó vállalkozások használhatnak fel. Az élelmiszeripar 170 milliárdot, és más forrással kiegészítve, összesen 300 milliárd forintot kap, és a beruházásokat 50 százalékos intenzitással támogatják.

Forrás: agrarinform

Fotó: Komka Péter