Európa

Óriási mozgósításról beszélt Zelenszkij

Hirdetés

Évzáró sajtótájékoztatóján az ukrán elnök elárulta, hogy Kijev célja nem változott, egész Ukrajnát felszabadítanák.

Az ukrán hadsereg 450-500 ezer új katona mobilizálását javasolja, ám a tervnek több kulcskérdésre is választ kell adni mielőtt arra áldását adná – mondta kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök évzáró sajtótájékoztatóján.

AZ UKRÁN ÁLLAMFŐ ELMONDTA AZT IS, HOGY NOVEMBERBEN UTASÍTOTTA VALERIJ ZALUZSNIJ VEZÉRKARI FŐNÖKÖT ÉS RUSZTEM UMEROV HADÜGYMINISZTERT, HOGY DOLGOZZANAK KI ÚJ MOZGÓSÍTÁSI TERVET, DE BESZÉLT ARRÓL IS, HOGY KONKRÉT ÉRVEKET SZERETNE HALLANI, HOGY MI TÖRTÉNNE EGY EGYMILLIÓS UKRÁN HADSEREGGEL

– írja a Kyiv Independent.

A háború célja az ukrán elnök szerint továbbra is az ország teljes egészének felszabadítása, amitől szerinte az ország alkotmányának értelmében nem is térhet el. Ugyanakkor elmondta, hogy a taktikában lehet változás, a 2023-a, déli hadműveletek eredményeként, de nem árult el erről részleteket. Azt azonban kifejtette, hogy a Kreml se érte el céljait, mely szerinte az ukrán állam elfoglalása.

Hirdetés

A háború egyik legfontosabb fegyverévé váló drónokból jövőre Ukrajna 1 milliót fog előállítani Zelenszkij szavai szerint, miután felpörgetik azok gyártását és kifejezetten a drónok bevetését szolgáló különleges egységeket is felállítanak. Az ukrán elnök elmondta azt is, hogy nem lehetséges megtartani a jövő évre esedékes elnökválasztást.

Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!