Európa

Orosz atomvonat tart az ukrajnai front felé, ezzel üzenhet Putyin a Nyugatnak

Hirdetés

Harckocsik és szállítójárművek láthatók a hosszú katonai vonaton, ami a frontvonal felé tart Oroszországon keresztül.

A nukleáris fegyverek kezelésére és tárolására kijelölt orosz hadosztály kötelékébe tartozó vonat szállít utánpótlást az ukrajnai frontra, írja a Mirror. A frontvonal felé tartó katonai konvojról készült videót először az orosz Rybar háborús Telegram-csatorna posztolta.

Szakértők szerint

az Oroszország középső részén videóra vett rakomány többnyire a BMP-97, másnéven Kamaz-43269 páncélozott katonai járművekből áll.

A Spica fegyverrendszerrel felszerelt harckocsikat csak idén tavasszal kezdték sorozatgyártani. Az aknabiztosnak tartott járművet a gépágyú és géppuska mellett sorozat-gránátvetővel is felszerelték.

 

Hirdetés

Konrad Muzyka lengyel védelmi elemző szerint a felvételen látható hosszú szerelvény valójában az orosz hadsereg 12. főigazgatóságához tartozik. A szupertitkos részleg felelős az orosz stratégiai és taktikai nukleáris fegyverarzenálért. A szakértő úgy véli, hogy ezzel Putyin újabb szintre emelheti a megfélemlítést, de azt sem lehet kizárni, hogy bevetésre készíti elő az atomfegyvereket, bár ennek továbbra is csekély az esélye.

Hirdetés

Ugyanakkor posztjában megjegyzi, hogy a szerelvényen látható több olyan jármű is, melyet kifejezetten a 12. főigazgatóság védelmére terveztek.

A NATO éppen hétfőn jelentette be, hogy szem elől tévesztette Oroszország egyik legnagyobb tengeralattjáróját. A hat nukleáris rakétát hordozó Belgorod valószínűleg a Jeges-tengeren lehet.

Hirdetés
Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!