Kultúra

Orosz hackertámadás állhat a facebook leállás mögött?

Hirdetés

A világ minden részéről érkeznek panaszok: valami nem stimmel a közösségi oldalakkal.

Több ezer panasz fut be  a Facebookhoz: a felhasználók amiatt jelentkeztek, mert sokuknál nem töltött be a hírfolyam, vagy éppen nem lehetett posztolni, az Instagramra sem. Jelentős számmal jelezték, hogy be sem tudnak lépni a közösségi oldalakra.

A hiba globális kiterjedésű, az egész világon érintette a használókat. A mindkét szolgáltatást üzemeltető Facebook egyelőre mélyen hallgat az ügyről, mások jelentkeztek, hogy magyarázattal tudnak szolgálni a kiesése.

Az esetet felkapta a világsajtó, összeesküvés elméleteket gyártva. Némelyik portál már-már odáig merészkedett. hogy orosz hacker támadást vélnek felfedezni az eset mögött.

A dolgot egyelőre nem kell feltétlenül készpénznek venni, hiszen hackercsoportok esetében gyakran előfordul, hogy valami nagy horderejű támadást magukra vállalnak akkor is, ha valójában nem ők követték el azt – annak érdekében, hogy így próbálják renoméjukat növelni.

Hirdetés

Az egyre diktatórikusabb, kemény cenzúrás oldal népszerűsége már így is soha nem látott mélységben van, egyre többen hagyják el a közösségi oldalt. Még emberek tízezreit ok nélkül tiltanak, addig az álprofilok élnek és virulnak, így egyre többen döntenek úgy, nem kérnek már Cukorbergből.

Ezzel szemben az orosz „facebook”, a vk.com óriási lépésekkel tör előre. Az oldal előnye, hogy gyakorlatilag semmiféle cenzúra nincs, bátran lehet bármit megosztani. Nem döntik el helyettünk, hogy mi jelenjen meg a hírfolyamban, magunk választhatjuk ki.

Az oldalt már 171 millióan használják.

 

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!