Európa

Orosz kémbotrány okoz fejfájást Belgrádnak

Hirdetés

Vizsgálatot indított a szerb katonai hírszerzés a köztársasági elnök utasítására, utóbbi attól tart, hogy orosz kémek szerb ügynököket akartak beszervezni a közelmúltban – erről Ana Brnabic miniszterelnök beszélt szerdán újságíróknak.

Brnabic elmondta, hogy Aleksandar Vucic államfő a hadsereg főparancsnokaként adott utasítást a feltételezett kémek felderítésére és tevékenységük kivizsgálására, majd  hozzátette: még nincs meg minden szükséges információ, de amennyiben a híresztelések igaznak bizonyulnak, az komoly gondot jelenthet Belgrádnak.

Az interneten néhány napja megjelent egy – múlt vasárnap készült – felvétel, amelyen Georgij Kleban orosz diplomata, az orosz hírszerzés tagja egy pénzzel teli táskát ad át valakinek. A Blic című belgrádi napilap tudomása szerint a csomagot egy magas beosztású szerb hivatalnok vette át. A felvétel hitelességét többen is megerősítették, többek között Hriszto Grozev orosz oknyomozó újságíró.

A szerb köztársasági elnöki hivatal tájékoztatása szerint az államfő csütörtökön találkozik Alekszandr Bocan-Harcsenkóval, Oroszország belgrádi nagykövetével, arról azonban nincsenek információk, hogy a feltételezett kémek ügye is a témák között szerepel-e.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!