Európa

Oroszország megtámadását tervezheti a német légierő?

Hirdetés

Péntek délután az orosz propagandacsatornák sugározták a beszélgetés felvételét, amely állítólag február 19-én készült. Sok jel utal arra, hogy a felvétel valódi – még akkor is, ha a Bundeswehr hivatalosan még nem erősítette meg a hitelességét – fogalmaz a Bildre hivatkozva a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a német védelmi minisztérium szóvivője a BILD-nek elmondta:

megvizsgáljuk, hogy lehallgatták-e a légierőn belüli kommunikációt. A Szövetségi Katonai Felderítő Szolgálat (BAMAD) minden szükséges intézkedést megtett.

Ugyanakkor a felvétel tartalmáról a szóvivő nem volt hajlandó nyilatkozni.

A felvételen hallható, ahogy a Bundeswehr négy tisztje a Taurus cirkálórakéta képességeiről vitatkozik – nyilván a szövetségi kormány tájékoztatójára készülve. Arról beszélnek, milyen nehézségekbe ütköznének az Ukrajnába történő szállítás – folytatja a tudósítás.

Hirdetés

A tisztek megvitatják a felvételen, az ukránok képzését és egyéb technikai részleteket, például a hordozórendszereket. Különféle célpontokat is megtámadhatnak az ukránok a Taurusszal – köztük a Kercsi (vagy krími) hidat, amely az oroszok által megszállt Krím fontos ellátási útvonala – zárja a lap.

Megszólaltak az oroszok

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint ha Berlin nem ad magyarázatot, az egyenlő a beismeréssel fogalmazott a beszélgetés tartalmára utalva ahogy ezt megírtuk mi is.

A cirkálórakéta hatótávolsága több mint 500 kilométer, és négy navigációs rendszer segítségével képes autonóm módon a célponthoz repülni. Hatalmas átütőereje miatt ideális erősen védett célpontok, például bunkerek vagy főhadiszállások ellen. A Taurus alkalmas repülőgép-hangárok vagy hidak célba vételére is. Minden egyes cirkálórakéta körülbelül 1 millió euróba kerül – fogalmaz a WELT Documentary Youtube-csatorna.

 

Hirdetés

origó nyomán

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!