Oroszország egy lépéssel megnyerheti a háborút, Moszkva elsöprő támadást indított
Ha Oroszország sikeresen lerombolja Ukrajna áramellátó rendszerét, Kijevnek muszáj lesz azonnal letennie a fegyvert, hiszen nem fognak tudni tovább harcolni – mondta el Igor Korotcsenkó orosz katonai elemző az MK.ru-nak. Az éjjel nagyszabású dróntámadást indított ukrajnai célpontok ellen Oroszország, több városból is robbanásokat jelentettek.
A jelentés szerint összesen 497 eszközt érzékeltek, ezek között vegyesen voltak pilóta nélküli drónok, csalidrónok, valamint balisztikus és cirkálórakéták is.
Mindeközben az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij nyilatkozott az orosz-ukrán háború legfrissebb állásáról, és kifejtette, hogy fordulóponthoz érkeztek a harcok – írja az RBC Ukraine.
Szirszkij elmondása szerintaz ukrán csapatok folytatják a támadásokat Dobropilliánál, valamint sikeresen verik vissza az oroszok próbálkozásait.
Kiemelte, hogy továbbra is rengeteg veszteséget okoznak az orosz csapatoknak. Hozzátette ugyanakkor, hogy hadműveleti szempontból továbbra is nagyon nehéz a helyzet keleten.
A főparancsnok négy fő szektort emelt ki, amelyeket nagyon vehemensen támadnak az oroszok: Pokrovszk, Novopavlivka, Liman és Dobropillia. Kijevnek itt kellett a legnagyobb erőfeszítéseket megtennie a védelem megerősítésére.
Átfogó munkamegbeszélést tartottam az ukrán fegyveres erők szeptemberi tevékenységének összefoglalására. Védelmünk aktív. Az ukrán csapatok ellentámadása folytatódik a dobropilliai szektorban – emelte ki.
Szirszkij hozzátette, hogy légideszantosok, rohamdandárok és más egységek együttes fellépésével sikerült visszaverni azt a fenyegetést, amely korábban még azzal fenyegetett, hogy Oroszország Donyeck megyében jelentős területeket foglalhat el, akár a teljes Donbaszt is bekebelezve.
