Európa

Oroszország elleni háborúval riogat egy holland parancsnok

Hirdetés

A holland hadseregnek és társadalomnak fel kell készülnie az Oroszországgal való háború lehetőségére – jelentette ki Martin Wijnen altábornagy, a holland hadsereg leköszönő parancsnoka a De Telegraaf című napilapnak adott nyilatkozatában.

Wijnen szerint Hollandiának követnie kellene Svédország, Finnország és a balti államok példáját, mivel azok – földrajzi közelségük miatt – jobban felkészültek egy esetleges fegyveres konfliktusra Oroszországgal.

A HOLLAND TÁRSADALOMNAK FEL KELL KÉSZÜLNIE, NEM SZABAD AZT GONDOLNIA, HOGY BIZTONSÁGA GARANTÁLT, CSAK AZÉRT MERT 1500 KILOMÉTER VÁLASZTJA EL OROSZORSZÁGTÓL– idézte a De Telegraaf az altábornagyot.

Wijnen figyelmeztetett, hogy Oroszország egyre erősebb katonailag, ezért a mainál felkészültebb holland hadseregre van szükség elrettentésként.

„Oroszország csak a robusztus fegyveres erő nyelvét érti. Ezért fontos orvosolni a holland hadsereg létszámhiányát” – tette hozzá.
Reményét fejezte ki, hogy az idén skandináv mintára bevezetett önkéntes sorkatonai szolgálatban évente két-háromezer fiatal vesz majd részt, akiknek egy része a katonai pályát választja, vagy tartalékos lesz.

Hirdetés

Wijnen január elején távozik posztjáról, a holland infrastrukturális ügynökség főigazgatója lesz.

Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!