Itthon

Országos útlezárást ígérnek hétfőre Kossuth téri tüntetők

Hirdetés

Ma 10 órától tüntettek a szakszervezetek a túlóratörvény ellen, több ezren vettek részt a demonstráción.

Szombaton a tömeg a Jászai Mari téren tiltakozott a túlóratörvény ellen, onnan vonultak át a Kossuth térre, ahol eleinte rendőrök fogadták őket a lezárt téren, később azonban beengedték az addigra 200-300 fő-re csökkent tömeget.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke beszédében kifejtette: hétfőtől már nem csak Budapesten számítanak a tiltakozókra, hanem országos szintű útlezárásokat szerveznek.

„Ebben az országban mindenre van pénz, csak a bérünkre nincs.” – mondta Kordás Lászkó.

Dr. Szilágyi József is felszólalt a LIGA Szakszervezetek társelnökeként és EVDSZ elnökeként kifejtette:

Hirdetés

„Értsék meg a gazdasági és politikai vezetők: nem vagyunk robotok!…Mi nem tüntetni akarunk, hanem párbeszédet, megfelelő életet, élhető béreket!”

A Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Mezei Tibor szerint a rabszolgatörvénynek pusztulnia kell!

Székely Tamás szólalt fel utolsónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnökeként, és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnökeként elgondolkodtató mondatokkal zárta a beszédeket:

„Hatalmas gépek között, halálos vegyszerekkel, üvöltöző zajjal, hűtőkamrák hidege mellett is termelni kell. Télen, nyáron, ünnepnap a gép forog. A mi kollégáink betegségben élnek, és korán halnak meg. Nem úgy, mint a közpénzen, benzinkártyákkal tankoló, luxusautókkal parkoló politikus urak. Itt tüntetnek velünk az Audi kiváló dolgozói. Ők gyártják azt az autót, amiből nem hajlandó kiszállni a politikus, hogy szóba álljon velünk, dolgozókkal.”

Hétfőn tehát érdemes figyelni majd, hol lesznek útlezárások.

Hirdetés

https://maivilag.com/2018/12/video-ez-tortent-a-kossuth-teren-a-tuntetok-a-parlament-lepcsojeig-jutottak/

Forrás: Index

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!