Európa

Összecsinálta magát a Néppárt: most már nem zárnák ki a Fideszt!

Hirdetés

Tovább húzódhat a Fidesz és a Néppárt közötti feszült viszony, viszont utóbbi tett egy gesztust, hogy a Fidesz ne hagyja ott őket.

Az EPP elnöksége még pénteken határozott úgy, hogy bár eddig erre nem volt mód, lehetővé teszik a csoportos felfüggesztést és kizárást. Minderre Orbán Viktor vasárnap levélben reagált, hogy ha nem látják őket szívesen a pártban, akkor nem muszáj, hogy tagok maradjanak. 

Soros-blog most arra hívta fel a figyelmet, hogy átvariálták a szabályzatot, egy gesztust tettek a Fidesz felé. Benne maradt a legtöbb rész, amit Orbán kifogásolt, azonban míg a 26-i változat szerint feles többséggel ki lehetett volna rakni egy pártot a frakcióból, addig az új változat szerint ehhez már kétharmad kellene. Az átvariált szöveg már nem a 26-i, azaz ha el is fogadják, akkor sem érvényes Orbán fenyegetése, és a fideszeseknek nem kell kilépniük – írja a lap.

Úgy néz ki, hogy a Fidesz marad a frakció tagja, és ha esetleg mostanában döntenének a sorsukról, akkor is sokkal több szavazat kéne hozzá, mint ahogy azt a korábbi tervek előrejelezték.

Forrás: ATV, vadhajtasok.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!