Világ

Összehívták a katonai vezetőket: atomháború készül?

Hirdetés

Pakisztán felülvizsgálja biztonságpolitikáját a szomszédos Iránnal kialakult feszültség tükrében – jelentette be az ország információs minisztere pénteken, miután a héten a két ország drón- és rakétacsapásokat mért egymás területére.

Mutatjuk az elképesztő részleteket!

A Portfolio összefoglalója szerint a sajtónak adott telefonos interjújában Mortaza Szolangi elmondta, hogy az ügyben nap folyamán ül össze a nemzetbiztonsági tanács, Anvar-ul-Hak Kakar ügyvezető miniszterelnök elnökletével. A megbeszélésen részt vesz a hadsereg vezérkari főnöke, valamint a katonai hírszerzés vezetője is – tette hozzá.

Irán kedden mért drón- és rakétacsapásokat Pakisztánban a Teherán és az Egyesült Államok által is terrorszervezetnek tekintett, szunnita militánsokból álló Dzsais al-Adl két fontos bázisára, amely korábban több délkelet-iráni merénylet elkövetőjeként is jelentkezett. A támadásban két gyermek életét vesztette, hárman megsebesültek.

A portál szerint válaszul csütörtök hajnalban az egyébként atomhatalomnak számító Pakisztán iráni területen működő lázadószervezetre mért, iráni hivatalos források szerint több halálos áldozattal járó, „rendkívül összehangolt és célzott, precíziós katonai csapásokat”. Az iszlámábádi közleményben hangsúlyozták, hogy a támadást egy tervezett nagyszabású terrorista akcióról szerzett értesülést követően hajtották végre „Pakisztán biztonságának megvédése érdekében”.

Hirdetés

TEHERÁN ÉS ISZLÁMÁBÁD IS TILTAKOZOTT A TERÜLETÉN ELKÖVETETT KATONAI MŰVELETEK MIATT.

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!