EurópaVilág

Teljes összeomlás, itt az ukrán beismerés

Hirdetés

Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról – jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője kedden Washingtonban.

Andrij Jermak egy civil szervezet, a US Institute of Peace pódiumbeszélgetésén kérdésre válaszolva nagyon fontosnak mondta, hogy a támogatást megszavazza az amerikai törvényhozás, mert a Joe Biden elnök által az ukrajnai támogatások folytatására kért pénz nélkül Ukrajna nehéz helyzetbe kerülne.

AZ UKRÁN KÖLTSÉGVETÉS SZÁMÁRA NYÚJTOTT KÖZVETLEN AMERIKAI SEGÍTSÉGRŐL ÚGY FOGALMAZOTT, HOGY AZ SEGÍTETT A TÚLÉLÉSBEN A NEHÉZ HELYZETBEN.

 

Andrij Jermak azt is hangoztatta, hogy a külföldi támogatás segítségével képesek győzelmet aratni, és célnak nevezte nemcsak a 2022. február 24-e előtt állapotok helyreállítását, de a 2014 előtti határokat, ami a Krím visszafoglalását is jelenti.

Hirdetés

Andrij Jermak az amerikai fegyverek számára a legjobb „reklámnak” nevezte azok ukrajnai felhasználását, mert szerinte képesek megmutatni a világnak, hogy például a Patriot-rakéták képesek bármely ellenséges eszközt megsemmisíteni.

Forrás:origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!