Európa

Összeült a válságtanács a német honvédelmi minisztériumban

Hirdetés

Újabb probléma merült fel a német hadseregnél, most éppen a Puma harckocsik nem működnek megfelelően, ami komoly feszültséget okoz a német honvédelmi minisztériumban is. A tárca emiatt egy válságtanácskozást is összehívott, melynek célja annak kiderítése, ki lehet a felelős az újabb imázsrombolásért.

„A világ legmodernebb harckocsija” – így mutatták be 2015-ben a Puma elnevezésű harci járművet, melyet napjainkban inkább a „teljes csőd” kifejezéssel illetnek a német hadseregnél, ugyanis problémák jelentkeztek a járművek elektronikai rendszerében, továbbá kábeltüzek is előfordulnak – számolt be a Tagesschau híroldala.

A katonák arra figyelmeztetnek: a tankok használata olyan, mint egy lottójáték

„Ez egy rémálom. A Pumának kellene lennie a legfontosabb fegyverrendszernek a hadseregben. Ha a Puma bevetésre alkalmatlan, akkor a hadsereg is az” – nyilatkozta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakcióvezetője, Johann Wadephul.

Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a védelmi bizottság elnöke és a Szabad Demokraták (FDP) politikusa azon mérgelődött, hogy ezekről a problémákról a sajtóban kellett olvasnia. „Az, hogy problémák lehetnek, vagy vannak, igazából nem újdonság. Viszont felmerül a kérdés, hogy mit tudott a hadsereg vezérkari főnöke és a német hadsereg vezetése? Elvárom, hogy a védelmi bizottságot erről haladéktalanul informálják.”

Problémahegyek – ki hibázhatott?

Sok részlet még nem tiszta, például az sem, hogy a jelenlegi probléma érinti-e az összes harckocsit, továbbá ki terhel ezért a felelősség?

Hirdetés

Thomas Wiegold katonai szakértő úgy véli, hogy még korai valakit hibáztatni, mivel még sok részletre nem derült fény. Nem tudni, hogy jelen esetben a gyártó hibázott, vagy pedig a harckocsik szervizelésénél követett el mulasztást a német hadsereg.

Ezeket a kérdéseket a következő napokban a Honvédelmi Minisztériumnak, a német hadseregnek és a gyártó cégeknek közösen kell megvitatniuk. A megbeszélés már ezen hétfőn meg is kezdődik, melyen jelen lesz Christine Lambrecht a Szociáldemokrata Párt (SPD) védelmi minisztere is. Nem is az a gond, hogy problémák léptek fel a Pumánál, hanem az, hogy problémahegyek, ez azért nem szokványos – mutatott rá a szakértő.

Thomas Wiegold továbbá kiemelte, a gondokat okozhatták akár a hadgyakorlatok is. Vannak, akik arra hivatkoznak, hogy a páncélosok személyzete nem vitt magával elegendő alkatrészt és speciális szerszámokat. Az biztos, hogy komoly vitára számíthatunk.

Imázskárok a német hadseregben

A politikai nyomás már most érezhető, a vizsgálatokat gyorsan le kell bonyolítani és a problémákat fel kell számolni a harckocsiknál. A NATO-val szemben vannak kötelezettségeink, amelyeket teljesítenünk kell és ha problémák lépnek fel, akkor függetlenül attól, hogy közeleg a karácsony meg kell oldani őket – hangsúlyozta a védelmi bizottság elnöke.

Marie-Agnes Strack-Zimmermann továbbá arra is emlékeztetett, hogy „a harckocsiknak a NATO gyorsan reagáló erőinél kellene szolgálatba állniuk, mégpedig az új év első napjától. Kevesebb, mint két hét van odáig, ezért azonnali cselekvésre van szükség.”

Hirdetés

hirado.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!