Világ

Oszama bin Láden másik arca: horgolni tanult, és a Jégkorszak 3-at nézte

Hirdetés

A CIA  nyilvánosságra hozta Oszáma bin Láden naplóját, amit az amerikai kommandósok az agyonlövésekor hoztak el 470 ezer dokumentummal együtt a rejtekhelyéről, ahol a terroristavezér számítógépét is megtalálták.

18 ezer iratot, 79 ezer hangfájlt és képet, illetve 10 ezer videót hoztak nyilvánosságra. Fontos információk derültek ki az al-Kaida kapcsolatáról más terrorszervezetekkel,  az is bebizonyosodott, hogy bin Láden még a halálát megelőző utolsó években is napi szinten részt vett az al-Kaida irányításában, pedig az amerikai hírszerző ügynökségek azt hitték, a helyettese, Ajmán az-Zavahri volt az állandó operatív vezető. De nem kevés meglepő adat is nyilvánosságra került, eddig ezekről írt a nyugati sajtó :

Olyan filmeket szerzett meg, és vélhetően nézett, mint:  Verdák, Batman Gotham Knight, Csodacsibe, Jégkorszak 3,  A három muskétás, Hol az ördögben van Oszama bin Laden? National Geographic-os dokumentum- és természetfilmek mellett összeesküvés-elméletekről is nézett videókat. Illetve kosárfonást meg virág-, babaruha- és sapkahorgolást tanult a Youtube-on.

A CIA igazgatója, Mike Pompeo,  szeptemberben azt mondta, további anyagokat fognak a titkosítás alól feloldani, több tízezer dokumentumot kell még megvizsgálni. Trump megígérte, hogy mindent nyilvánosságra fognak hozni, kivéve a nevét és a címét bármilyen említett személynek, aki még mindig él.

Amerikai tisztviselők egyébként közölték: nem hoznak nyilvánosságra olyan pornográf anyagokat, amiket az amerikai katonák állítólag magukkal vittek az abbottabadi házból.

Hirdetés

Forrás: 444

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!