EurópaVilág

Özönlenek az amerikai katonák Európába

Hirdetés

Akár háromezer amerikai tartalékos katona érkezhet Európába az elkövetkező hónapokban, miután Joe Biden kihirdette az erre vonatkozó elnöki rendeletet. A mozgósítás a 2014 óta működő „Atlantic Resolve” művelet részeként mehet végbe, amelyet a Krím félsziget Oroszország általi annexióját követően hívtak életre – írja a Newsweek amerikai hetilap. 

A cikk leszögezi, az amerikai katonákat nem vetik be Ukrajnában, hiszen a háború sújtotta ország nem NATO-tagállam.

Az amerikai elnök bejelentése nem sokkal a hét elején megrendezett vilniusi NATO-csúcs után érkezett: a csúcs után, ahol Ukrajna sem menetrendet, sem meghívást nem kapott a védelmi szövetségbe történő csatlakozásra.

Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kitörését követően az amerikai katonai jelenlét jelentősen megnövekedett Európában.

2022 februárja óta a minisztérium több mint húszezer további katonát telepített – vagy hosszabbította meg szolgálatát – Európába az ukrajnai helyzetre válaszul, bővítettük a légi, szárazföldi, tengeri és kibervédelmi képességeinket, így jelenleg összesen több mint százezer katona állomásozik a kontinensen

Hirdetés

– áll a Pentagon tavaly júniusi közleményében. Az amerikai katonai jelenlét hagyományos központja Németország – 119 támaszponton csaknem harmincnégyezer katona –, de Olaszországban, Romániában, valamint Lengyelországban is számottevő kontingens tartózkodik.

Lengyelország az elmúlt években egyre erőteljesebben fűzi szorosabbra védelmi kapcsolatait az Egyesült Államokkal, tavaly ősszel már annak gondolata is felmerült, hogy a kelet-európai országba amerikai atomtölteteket telepítsenek.

Még a háborút megelőzően, 2022 februárjában mintegy ötezer amerikai katona érkezett a lengyel–ukrán határ közelébe – számolt be akkor a The New York Times amerikai napilap.

Az ukrajnai háború kirobbanását követően leginkább a NATO keleti szárnyán, így Romániában, Lengyelországban, valamint a balti államokban növekedett meg a NATO-, illetve amerikai katonai jelenlét.

 

Hirdetés

Magyar Nemzet

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!