Itthon

Panaszkodnak a magyarországi körülményekre az afgán “menekültek”

Hirdetés

A balassagyarmati menekülttáborban forgatott az RTL Híradó csütörtökön, hogy kimenekített afgánokat kérdezzen helyzetükről. Itt kerültek elhelyezésre azok az afgánok, akiket a tálibok által elfoglalt Afganisztánból mentettek ki magyar katonák.

Egy férfi (egyébként jó pénzért) 15 éven át segítette a nyugati országok munkáját. Elmondása szerint emiatt ölték meg a sógorát.

A megszólaltatott afgánok azt állították, hálásak a magyar kormánynak, amiért kimenekítették őket, de a körülményeik lehetnének jobbak.

Egyikük a túlzsúfoltságra panaszkodott. Szerinte túl sokan vannak egy szobába, így pedig “nem lehet normálisan pihenni”.

A hideg ételt is kifogásolták, ami szembe megy az afgán kultúrával.

Hirdetés

A kormány rendelete értelmében az afgánok 3 hónapig ingyen szállást és ellátást kapnak, evőeszközökkel és tisztálkodószerekkel, ráadásul 18 hónapig egészségügyi ellátásra is jogosultak. (Csak összehasonlításképpen: egy oltatlan magyar, hiába fizeti a TB-t, el se látják, míg önköltségen nem csinál PCR-tesztet.) Amit az RTL elfelejtett hozzátenni: az afgánoknak “zsebpénz” is jár, ráadásul napi kétszer ingyen busz viszi őket a városba, ahol szabadon járhatnak, kelhetnek.

Egyik kedvenc felforgatószervezetünk civilszervezetünk, a “Magyar” Helsinki Bizottság ügyvédje szerint a kimenekített afgánok méltányossági alapon tartózkodási engedélyt fognak kapni. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a korábbi Kormányinfón arról beszélt, hogy a magyaroknak (amúgy pénzért) segítő afgánok akár menekültstátuszt is kaphatnak.

 

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!