Világ

Pánik a repülőn – kiderült egy utasról, hogy vírusos

Hirdetés

A fertőzött utas annak ellenére szállt fel a gépre, hogy tudott a betegségéről.

Járványügyi szakemberek lepték el csütörtök késő este a Ryanair Londonból Pisába tartó menetrend szerinti járatát, miután kiderült, hogy az egyik utas koronavírus-fertőzött – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A fapados légitársaság közleménye szerint a fertőzött utas az utazás előtti napon már koronavírusra utaló tüneteket tapasztalt magán, ezért a reptéren tesztet csináltatott a saját költségére. A pozitív eredményről percekkel azelőtt értesítették SMS-ben, hogy felszállt volna az utasszállítóra. Ezt az üzentet azonban vélhetően figyelmen kívül hagyta, és úgy döntött, hogy a körülmények ellenére is Olaszországba utazik nyaralni. Felszállás előtt nem sokkal azonban a gépen vegyvédelmi szerelésben megjelentek a járványügyi szakemberek és leszállították az utasokat a fedélzetről.

Az eseményekről az egyik utas több felvételt is készített a telefonjával, melyek futótűzként terjedtek el a nagy közösségi oldalakon.

„Szerencsére a beteg utas a repülő legelején foglalt magának helyet, ezért utolsóként szállt fel a gépre és kevesebb, mint 10 percet tartózkodott ott. Ő és az utastársa is betartották a járványügyi előírásokat, mindketten viseltek maszkot. Annak a kockázata, hogy másokat is megfertőztek, nagyon kicsi. Mindazonáltal az embereket leszállítottuk a gépről és fertőtlenítettük az utasteret. A repülő végül 1 óra és 20 perc késéssel, de elindulhatott Olaszországba” – fogalmazott az esettel kapcsolatba a Ryanair szóvivője.

Hirdetés

A brit hírportálok beszámolói szerint a fertőzött utast és társát először a reptér izolációs szobájába helyezték és átadták őket az egészségügyi hatóságoknak. Azt nem tudni, hogy kapnak-e bármilyen büntetést, amiért a pozitív teszt ellenére is felszálltak a repülőre.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!