Európa

Pánik Bukarestben az orosz légicsapások miatt

Hirdetés

Oroszország megtorló csapásokat indított a Duna ukrán kikötői ellen. A Duna bal partján, Galac kikötőjétől alig néhány kilométerre található Reni és Ismail kikötőit ma reggel négy órán át támadták orosz drónok. A Twitteren megjelenő információk szerint az oroszok iráni gyártmányú Geran drónokat használtak. A romániai Galac kikötővárosban látni és hallani lehetett mindezt, ami komoly ijedelmet okozott a lakosság körében, viszont a román kormány globalista politikusai továbbra sem gondolkodnak máson, mint az eredeti “Slava Ucraina” – féle stratégián, azt szajkózva, hogy az ukrán gabonexport miatt lesz majd éhínség a világon, azaz egy az egyben a teljesen valótlan narratívát ismétlik.

Gondoljunk már bele, miféle élelmiszerválság lehet az, amit most éppen az a gabonaszállítmány hiánya idézne el , amit a háború dúlta Ukrajnában termett? Ez is elég érdekes önmagában, mert azért lássuk be, nem igazán jellemző, hogy egy éppen kőkemény háborúban álló ország, ahonnan a lakosok ezrei menekülnek el a folyamatosan háború borzalmai elől, a katonai biolaborok között éppen exportra termelt gabonával kereskedjen két csata közben. Ez az egész erősen emlékeztet a COVID-hazugságok abszolút logikátlan és primitív modorához, s nyilván nem véletlenül, ugyanis ugyanazok írták ezt a forgatókönyvet is, akik a COVID-hazugságokat!

 

A románok zöme nem mellesleg elítéli a kormány ukrajna-politikáját és torkig vannak az egész háborús show-al, a menekültektől kezdve a Zelenszkijt dicsőítő gusztustalan propagandával.

 

Hirdetés

Mediafax román hírügynökség szerint szerint hat román hajó, amelyek az ukrajnai Reni kikötőben tartózkodtak, sürgősségi átkelést hajtott végre a Dunán a román part felé, miután az oroszok megindították a támadást.

 

Reni Ukrajna fontos közlekedési csomópontja, ahol a folyami, tengeri, közúti és vasúti szállítási tevékenység szorosan kapcsolódik egymáshoz.

Tegnapig az ukránok ezt az Odessza helyetti alternatívának tekintették, és gabonaexportra tervezték ezt a kikötőt, Zelenszkijék nyilván valami kokainos lázálom miatt azt hitték, az orosz hadügy idiótákból áll, akik nem számoltak ezekkel a lehetőségekkel.

Román olajjal megtöltött tankereket is eltaláltak Reni kikötőjében – ez az ukrán finomítók fő nyersanyagforrása. Megsemmisült ennek a dunai kikötőnek infrastruktúrája is.

Hirdetés

Nehéz most még becsülni a megsemmisített célpontok jelentőségét mivel itt elsősorban nem gabonáról van szó, hanem Ukrajna nyugati fegyver- és üzemanyag-ellátásáról.

Ugyanakkor Ismail a Duna legnagyobb kikötője Ukrajnában és a legnagyobb a Duna-deltában. Ismail az ukrán haditengerészet és határőrség bázisa is.

Klaus Iohannis államfő „határozottan” elítélte Oroszország legutóbbi támadásait Ukrajna ellen a Dunán, a román határ közelében.

„Határozottan elítélem Oroszország közelmúltbeli támadásait a Romániához nagyon közel fekvő Dunán az ukrán civil infrastruktúra ellen. Ez a közelmúltban bekövetkezett eszkaláció komoly kockázatot jelent a Fekete-tenger biztonsága szempontjából. A közeljövőben az Ukrajnából érkező gabona tranzitját és kimondottan globális szinten az élelmezésbiztonságot is érinti” – mondta az államfő hétfőn az Agerpres hírügynökség szerint .

Az amerikai diplomácia vezetője, Antony Blinken külügyminiszter hétfőn telefonbeszélgetést folytatott Luminița Odobescu román külügy-miniszterrel – nyilatkozták az amerikaiak.

Hirdetés
Hirdetés

A két tisztviselő megvitatta „az erős USA-Románia stratégiai partnerséget” és „a további két- és többoldalú együttműködés lehetőségeit”, beleértve a „kollektív biztonságot és Ukrajna és a Moldovai Köztársaság megingathatatlan támogatását” az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerint.

Blinken és Odobescu a „globális élelmezésbiztonsági és Fekete-tengeri biztonsági együttműködésről” is tárgyalt egy amerikai sajtóközlemény szerint.

Az egészbe az a meglepő, hogy nincs ebben semmi meglepő , Putyinék ugyanis egy az egyben megmondták előre, hogy ez fog történni, ha Kijev és a NATO nem változtat az egész háborús projektján. És lássuk be, amit Putyin megígért nekik az ukrajnai-orosz hadművelet óta, azt mind be is tartotta… Mert parafrazálva az ismert székely mondást , miszerint, “a medve nem játék”, jó volna már felfogni a WEF-es politikusoknak is, hogy az Orosz Nagy Medve sem az!

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!