Európa

Párizs meglépte – Budapesten elképzelhetetlen lenne

Hirdetés

Végleg kitiltották a járműforgalmat az alsórakpartokról.

Párizs önkormányzata egy februári meglepetésszerű bejelentést követően március 6-i rendeletében egyik napról a másikra kitiltotta a gépjárműforgalmat a Szajna jobb parti szakaszán, ahol azóta párizsiak és turisták sétálhatnak, biciklizhetnek vagy rollerezhetnek.

A 3,3 kilométeres útszakasz lezárása Párizs kellős közepén a környezetvédelem jegyében a járműhasználat visszaszorítását zászlajára tűző Anne Hidalgo főpolgármester egyik legemblematikusabb és legvitatottabb döntése, amely ellen kilenc helyről nyújtottak be keresetet, többek között kerekedők és autósok egyesületei.

A kezdeti javaslattal ellentétben egyébként a március 6-i rendelet nem a légszennyezettségre hivatkozva tiltotta meg a gépjárműforgalmat a Szajna-parton, hanem turisztikai és örökségvédelmi érvek alapján, miután a rakpart „Párizs történelmi központjának és emblematikus emlékműveinek közelében található”.

A rakpartok lezárása ellen tiltakozók szerint a dugók és a szennyezettség áthelyeződött a város más területeire. A bíróság azonban úgy vélte, a megnövekedett utazási idő, a levegő minősége és a zajhatások a felső rakparton korlátozottak, és nem indokolják az alsórakparton elrendelt tiltás feloldását.

Hirdetés

A bal parton az Alma híd és a Musée d’Orsay (Orsay Múzeum) között húzódó 2,3 kilométeres szakaszon egyébként már öt évvel ezelőtt megszűnt az autóforgalom és a tömegközlekedés, a szakaszt az elmúlt években parkosították.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!