Európa

Po­kollá vál­to­zott ez a svéd város: elviselhetetlen a helyzet

Hirdetés

A svéd­or­szági Hel­sin­borg­ban egyet­len év alatt 300 szá­za­lék­kal nőtt a fegy­ve­res lö­völ­dö­zé­sek száma, a la­ko­sok már ki sem mer­nek lépni az ut­cára.

2016-ban csak öt lövöldözéses bűncselekmény történt a dán határ közelében fekvő svéd településen, de egy évvel később már 20 utcai lőpárbajról számolt be a rendőrség. A 100 ezernél is kevesebb lakossal bíró Helsinborgban már semmi nem utal arra, hogy Svédország valaha békés ország volt, és a helyzet napról napra rosszabb.

A lövöldözésekkel együtt a más típusú bűncselekmények száma is megugrott. Az áldozatok szinte kizárólag húszas éveikben járó férfiak voltak, és a rendőrség szerint bűnbandák rivalizálásáról van szó – a csoportok pénz, kábítószer vagy fegyverek miatt kapnak össze. A lakosok pedig rettegésben élnek, a bűnözők annyira megfélemlítették őket, hogy még a rendőri kérdésekre sem mernek válaszolni a bosszútól tartva, beszélő tanúk nélkül pedig nagyon nehéz rács mögé dugni a vétkeseket.  A legvéresebb hónap május volt: ekkor két ember meg is halt a lövöldözésekben – a rendőrség azonban még semmit nem derített ki az esetekkel kapcsolatban.

A jelenség egyébként egész Svédországra jellemző: az évtized kezdete óta megduplázódott a halálos áldozattal járó lövöldözések száma. A legrosszabb eredményeket azok a városok hozzák, ahol sok migráns él: Malmőben vagy éppen Stockholmban kialakultak a no-go zónák, ahova még a hatóságok emberei sem merik betenni a lábukat, mert a joggal szemben a bűn az úr.

Forrás: ripost.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!