Európa

Podoljak vagonokban látná a külhoni ukránokat

Hirdetés

Az uniós tagállamoknak közös döntést kell hozniuk a katonai sorozás elől kitérő ukránok hazatelepítéséről – jelentette ki Mihajlo Podoljak. Mivel az emberek önként borítékolhatóan nem fognak hazatérni, jó eséllyel erőszakkal kellene őket vagonokba gyömöszölni.

Újabb, legutóbb a II. világháború alatt és után látott rettenetre akarja rávenni Ukrajna vezetése Nyugat-Európa irányadó politikusait.

EZÚTTAL VOLODIMIR ZELENSZKIJ ELNÖK LEGFŐBB TANÁCSADÓJA, MIHAJLO PODOLJAK JÖTT ELŐ AZZAL AZ ÖTLETTEL, HOGY A KÜLFÖLDÖN ÉLŐ, HADKÖTELES HONFITÁRSAIT ERŐSZAKKAL KELL A FRONTRA FUVAROZNI.

Szerinte furcsán néz ki, hogy hazája vérzik, miközben seregnyi fiatalnak sikerült elhagynia azt. Arról azonban hallgat, hogy az elfutott férfiak döntő része pont ahhoz a réteghez tartozott/ik, amely a korábbi esztendőkben aktívan részt vett az állam kirablásában.

AMÚGY A FŐTANÁCSADÓ MEGJEGYZÉSEI ERŐS EGYEZÉST MUTATNAK AZZAL AZ ÁLLÁSPONTTAL, AMELYET KIJEV EGYIK FŐ TÁMOGATÓJA, A TUSK-FÉLE HÁBORÚS USZÍTÓ LENGYELORSZÁG IS HANGOZTAT ÚJABBAN. A HÉT ELEJÉN MAGA WLADYSLAW KOSINIAK-KAMYSZ VÉDELMI MINISZTER IS ARRÓL BESZÉLT, HOGY A HUSZONHÉT ÁLLAMOT TÖMÖRÍTŐ UNIÓNAK KÖZÖS DÖNTÉST KELLENE HOZNIA AZ ÜGYBEN.

Hirdetés

Az Eurostat szerint jelenleg durván 4,3 millió ukrán él a tagállamokban, akik közül legalább 860 ezer a hadköteles korú férfiak száma. Arról, hogy ezt a hatalmas embertömeget miként lehetne hazatoloncolni, nem szólnak a hírek, de a sajtóhírek alapján Brüsszelben már törik a fejüket a megoldáson.

Kérdés persze, hogy ha bárkit is erőszakkal visszaadnak Kijevnek, az milyen katona lesz a fronton? Aká csak az, hogy milyen fogadtatásban részesítik majd őket az amúgy sem túl barátságos toborzótisztek.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!