Európa

Zelenszkíj újabb pofont kapott

Hirdetés

Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) elutasította Volodimir Zelenszkij kérését, aki videóbeszédet szeretett volna mondani az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén – jelentette a Times című lap a szövetség képviselőjére hivatkozva.

Az Európai Műsorsugárzók Uniója biztonsági okokból a 2022-es versenyt megnyerő Ukrajna területéről a brit Liverpoolba helyezte át a 2023-as Eurovíziót. Ugyanakkor az ukrán képviselő azonnal kvalifikálja magát a döntőbe, amelyet május 13-án rendeznek meg.

Az EBU az Eurovíziós Dalfesztivált nemzetközi szórakoztató műsornak nevezte, amelynek egyik sarokköve a rendezvény politikamentes jellege. (most könnyezve nevetünk – a szerk.)

“EZ AZ ELV TILTJA, HOGY A VERSENYEN BELÜL POLITIKAI VAGY HASONLÓ KIJELENTÉSEKET LEHESSEN TENNI. ZELENSZKIJ ÚR KÉRÉSE, HOGY SZÓLJON AZ EUROVÍZIÓ KÖZÖNSÉGÉHEZ, BÁR DICSÉRETES SZÁNDÉKKAL TENNÉ, SAJNOS NEM TELJESÍTHETŐ” – MONDTA.

Az Európai Műsorsugárzók Uniója 2022 februárjában felfüggesztette Oroszország részvételét az Eurovíziós Dalfesztiválon. A szervezet az ukrajnai válsággal kapcsolatos aggodalmakkal indokolta a döntést, mivel Oroszország részvétele állítólag árthatna a verseny hírnevének.

Hirdetés

orosz hírek

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!