Kultúra

Porrá alázták Trumpot négy szóban

Hirdetés

Donald Trump egy tömegrendezvényen fejtette ki nézeteit az Oscar-díjas Élősködők filmről, az alkotóknak csak egy rövid tweet kellett, hogy visszavágjanak.

“Mi a fenéről szólt ez az egész?” – tette fel a kérdést Donald Trump amerikai elnök a négy Oscar-díjat, köztük a legjobb film díját elnyerő Élősködők kapcsán egy colorádói párteseményen. Az elnök a film tartalma mellett azt is kifogásolta, hogy egy dél-koreai alkotás nyerte el a neves díjat, és nem egy amerikai film, írja az NME.

Elég problémánk van Dél-Koreával, kereskedelmileg, és ennek tetejébe még a legjobb film díját is megkapják. Jól van ez így? – tette fel a költői kérdést Trump.

Később arról kezdett el beszélni, hogy bezzeg régen olyan filmek kapták a díjat, mint a híresen rasszista Elfújta a szél vagy a Sunset Boulevard. Persze hamar kiderült, hogy ez is olyasmi, amiről fogalma sincs, hiszen a filmet saját bevallása szerint nem látta.

Hogy jó-e? Nem tudom. Én valami olyasmire vágyom… nem lehetne valami olyasmi, mint az Elfújta a szél, kérem? – folytatta rajongói hangos üdvrivalgása közepette.

Hirdetés

Az Elfújta a szél egy georgiai ültetvényes lányának történetét meséli el az amerikai polgárháború és az azt követő időszakban. Régi film, nem is öregedett szépen, az elmúlt évtizedekben komoly bírálatok érték a fekete rabszolgák és fehér gazdáik viszonyának ábrázolása miatt. A könyv, amin alapul, a Ku Klux Klánt “tragikus szükségszerűségként” jellemzi, és olyan rasszista jelzőktől hemzseg, hogy az egyik legrégibb fekete jogvédő szervezet, az NAACP már a film 1939-es forgatásakor is beleszólt a forgatókönyvbe: a film producerei a fekete színészek panaszai alapján törölték a rasszista jelzőket a film forgatókönyvéből. Vajon ezt tudta Trump?

A Bong Joon-Ho filmje mögött álló csapat nem késlekedett a válasszal. A filmet kiadó Neon stúdió Twitter-fiókja négy szóban reagált az elnök hisztijére:

“Érthető, nem tud olvasni”

– írták, arra utalva, hogy a filmet nem szinkronizálták le az amerikai közönségnek, és az csak felirattal elérhető. Ezen felül a rendező-komikus Judd Apatow még azt is megjegyezte a tweetre adott válaszában, hogy Trump valószínűleg azért nem szereti a filmet, mert “jobban bírja Észak-Koreát.”

Forrás: contextus

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!