Itthon

Puccsra készül a Jobbik: Vona Gábor napjai meg vannak számlálva

Hirdetés

Vona Gábor politikai bénázása úgy tűnik meghozta a gyümölcsét.

Morvai Krisztina Jobbiktól való elhatárolódása után Novák Előd egy terjedelmes posztban számol be arról, hogy sokan a Jobbikban csupán egy alkalmas pillanatra várnak, hogy megpuccsolják a köpönyegforgató Vonát.

Kevesebb, mint fél évvel a választások előtt nem várt helyekről kapja sorozatban a pofonokat a Jobbik pártelnöke. Mint ismert, a párt által delegált EP-képviselő, Morvai Krisztina nem rég mérhetetlen csalódásának adott hangot a Jobbik kapcsán, indoklása szerint Vona lesimította a saját értékeit a Gyurcsány-féle gyűlöletpropaganda miatt átmosott agyú és szívű baloldaliak kedvéért.

Ezt követően Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője többek között azt mondta, a Jobbik vezetése gyakorlatilag feladta az önrendelkezését, politikai és gazdasági megállapodást köthetett Simicska Lajossal. Egy későbbi interjúban pedig hozzátette: erősen közelít a hazaáruláshoz, amit a Jobbik művel.

De ha ez mind nem lenne elég az identitását teljesen feladó, köpönyegforgató Vona Gábornak, akkor elég csak elolvasnia a Jobbik korábban emblematikus tagjának, Novák Elődnek a terjedelmes posztját, melyet a közösségi médiában tett közzé.

Hirdetés

„Ide süllyedtünk: a CEU alapítója és korábbi rektorhelyettese, George Soros helytartója az Alfahíren is hirdetheti, a pártlap által is büszkén kiemelve, hogy „a radikalizmusától (és radikálisaitól) megszabadult Jobbik” mennyivel jobb lenne a magukfajták számára kormányon, mint a Fidesz, hiszen a Jobbik pl. „teljesen megváltoztatta Brüsszellel kapcsolatos álláspontját”, s legutóbb Soros embereként már ő maga moderálhatta a béruniós Jobbik-konferenciát” – írja Novák Előd –  „bizony, már a saját, nemzeti pénzpolitikát is feladná a párt az euró – korábban ellenzett – bevezetésével, de hát eggyel több vagy kevesebb köpönyegforgatás, korábbi választási ígéret megszegése, nem számít… kitartást kívánok a Jobbikban magunkfajtáknak (hiszen sokan vannak, néhányan még a frakcióban is, várva egy alkalmasabb pillanatot), hogy innen még vissza tudjuk majd egyszer fordítani a szekeret.”

Forrás: 888.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!