EurópaTech

Putyin a világűr meghódítására készül!

Hirdetés

2019-re olyan misszióra tett ígéretet, ami a NASA-t is megszégyenítheti! Putyin indíthatja el modern korunk legnagyobb és valódi űrversenyét?

Egy olyan komoly versengés indulhat meg legalábbis a bejelentése hatására, amilyen még a hidegháború idején sem volt. Mivel jönnek a választások, ezért Putyin beszélni kezdett Oroszország közeljövőbeli terveiről is, és egy dokumentumfilmben elmondta a nagy ígéretet:

2019-re kijutnak a Holdra, és ott víz jelenléte után kutatnak, sőt, a Marsot is meg fogják látogatni.

Hihetetlennek, sőt, már-már sci-finek hathat így elsőre, de Vlagyimir Putyin ezt az egészet nagyon komolyan gondolja.

„Szakértőink megpróbálnak majd leszállni a sarkokra (a Holdon), mert alapjuk van feltételezni, hogy ott vizet találnak. Van ott mit csinálniuk, onnan kezdhetik majd el a távoli bolygók és a távoli űr kutatását” – nyilatkozott.

Hirdetés

Elmondta, hogy 2016 és 2025 között az volt az eredeti terv, hogy legalább 8 űreszközt bocsássanak fel különféle űrkutatási célokra.

Az oroszok ezzel a lépéssel a NASA-t is megelőzhetik.

Hogy erre majd az USA kormánya mit reagál, azt nem tudni, de sokak szerint az USA sem hagyhatja, hogy az oroszok a „fejük felett” tevékenykedjenek.

Az orosz elnök választási kampánya főnökének, Andrej Kondrasovnak nyilatkozott erről, aki a Rosszija 1 állami televíziós csatorna számára Putyin címmel forgatott róla portréfilmet.

Ennek hihetetlen jelentősége lesz az űrkutatásban, az egész univerzum meghódítása felé tesznek egy lépést az oroszok az emberiség nevében is.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!