Európa

Putyin alkotmánymódosítást nyújtott be a parlamentnek – de mit szól ehhez majd az EU?

Hirdetés

Az orosz elnök alkotmánymódosítást nyújtott be a parlamentnek, mely az 1993-as alkotmány szövegét egészítené ki néhány új passzussal, ám az alkotmánymódosítást népszavazáson is megfuttatná.

Putyin régóta pedzegetett visszavonulását készítheti elő.

2024-ben Putyin nem indul újra az elnöki székért. Visszavonulását már egy ideje belengette a jelenleg negyedik ciklusát töltő elnök. Putyin 20 éve vezeti a föld legnagyobb országát és második legnagyobb katonai hatalmát.

Putyin módosító indítványát a parlament első olvasatra elfogadta, az elnök viszont a második olvasat előtt további 24 oldal kiegészítést nyújtott be, melyek között szerepel ez a két passzus is.

Az alkotmány szövege a módosítás életbe lépésétől kezdve tartalmazná többek között, hogy a házasság csak egy férfi és egy nő szövetsége, valamint Istent is belefoglalják annak szövegébe.

Március 10-én dőlhet el, hogy a parlament elfogadja-e a módosítást (ez nyilván már most borítékolható), viszont az alkotmánymódosítást Putyin szeretné népszavazásal is megerősíteni, melyre április 22-én kerülhet sor.

Hirdetés

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!