Európa

Putyin bejelentette, amitől mindenki rettegett

Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton bejelentette, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződésben, valamint elrendelte a Kalibr manőverező repülőgépek szárazföldi változatának és a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétának a kifejlesztését.

„Tükörválaszt fogunk adni. Amerikai partnereink bejelentették, hogy felfüggesztik részvételüket a szerződésben, és mi is felfüggesztjük azt” – jelentette ki Putyin a Szergej Sojgu védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszterrel megtartott tanácskozásán.

Az orosz elnök utasítást adott arra, hogy az orosz fél szüntesse be tárgyalási kísérleteit az INF-szerződéssel kapcsolatban.

Az ügy előzménye, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok megkezdi a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris rakétákat korlátozó INF-szerződésből való kivonulást, és szombattól felfüggeszti a szerződésből eredő kötelezettségvállalásait. Donald Trump elnök is ilyen értelmű nyilatkozatot adott ki.

A kivonulás hat hónapon belül befejeződik, hacsak Oroszország nem tér vissza a szerződés teljesítéséhez, „megsemmisítve az egyezményt sértő minden rakétáját, rakétaindítóját és a hozzájuk tartozó berendezést” – mondták akkor az amerikaiak.

Hirdetés

Most úgy tűnik, ebből nem lesz semmi.

https://maivilag.com/2019/01/nagyon-kemeny-kijelentest-tett-putyin-megindulhat-a-lavina/

További részletek hamarosan…

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!