Európa

Putyin bejelentette: beszáll a harcba!

Hirdetés

Putyin képtelen kiengedni kezéből a hatalmat.  Az orosz elnök bejelentette: indul a jövő évi választáson.

„Igen, jelöltetni fogom magam az Oroszországi Föderáció elnöki posztjára” – mondta az elnök.

A hivatalban lévő orosz államfő ezt a fennállásának 85. évfordulóját ünneplő GAZ autógyárban jelentette be. A 65 éves Putyinnak nagy az esélye arra, hogy a március 18-án megtartandó elnökválasztáson ismét fölényesen győzzön, közvélemény-kutatások szerint ugyanis a polgárok négyötöde támogatja annak ellenére, hogy Oroszország a gazdasági nehézségekkel küzd, konfliktusban áll a Nyugattal, és az államfő kormányzási módszereit a liberális ellenzék és külföld is bírálja. Putyin gyakorlatilag 1999. december 31., vagyis Borisz Jelcin elnök lemondása óta irányítja az Oroszországot államfői vagy miniszterelnöki minőségben. A politikus negyedik alkalommal pályázik az elnökségre.

Putyint 2000-ban és 2004-ben négyéves időszakra választották meg államfővé, majd, mivel az orosz alkotmány nem enged meg kettőnél több egymást követő elnöki ciklust, távozott a tisztségből, amelyre Dmitrij Medvegyev addigi miniszterelnököt választották meg. Négyévi kormányfői tevékenység és az elnöki mandátum hat évre történő meghosszabbítása után Putyin 2012-ben ismét államfő lett, Medvegyev pedig visszakerült a kormányfői pozícióba. Az orosz elnök 16 évig hírszerzőként szolgált a KGB-nél, majd 1991-ben a szentpétervári önkormányzat helyettes vezetője lett. Jelcin 1996-ban szólította az apparátusába, ahol karrierje gyorsan ívelt felfelé, majd a reformer vezető távozása után ügyvezető elnök lett.

A hivatalos elnökválasztási kampány december 7. kezdődik.

Hirdetés

Forrás: privatbankar.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!