Putyin Brezsnyev nyomába lépett?
Nem ez az első eset, hogy Oroszországban nagy csinnadrattával alkotmánymódosítást fogadnak el, amelyről azt állítják, hogy meghatározza az ország jövőjét, ám valójában csak a társadalom és az ország elitje közti szakadékot teszik nyilvánvalóvá.
A Szovjetunióban 1977-ben nagy hírveréssel új alkotmányt fogadtak el, amelyet Leonyid Brezsnyev pártfőtitkárról Brezsnyev-alkotmánynak csúfolt a nép. A preambulum kimondta, hogy véget ért a proletárdiktatúra időszaka, az állam immáron az egész népé. Ezzel szovjet elit illúzióját rögzítették szemben a nyilvánvaló valósággal, mármint hogy az államhatalom a kommunista párt- és államapparátus kezében volt – emlékeztet Tony Barber a Financial Times (FT) publicistája, aki úgy látja, hogy valami nagyon hasonló történt 2020. június végén Oroszországban.
Az emberek egy héten át tartó teátrális referendumon mondhattak véleményt az 1993-ban elfogadott alkotmányt módosító reformokról, amelyekkel a Kreml azt az illúziót akarta kelteni, hogy egy modern, a jog uralmán alapuló államrendet vezet be. A valóság azonban, akárcsak 1977-ben, éppen ellenkezője ennek. A szavazás látványos külsőségek között, az állami média agymosó propagandája közepette zajlott, az eredmény pedig éppen az lett, amit mindenki várt: a népszavazáson részt vevők 78 százaléka támogatta az alkotmányos reformokat.
Természetesen már az előtt nyilvánvaló volt, hogy mit fognak gondolni az oroszok, mielőtt Vlagyimit Putyin államfő januárban váratlanul előállt volna javaslataival. A színjáték része volt, hogy ezek még nem tartalmazták az elnöki ciklusok eltörlésének szabályát, amely a változtatással lép életbe, és lehetővé teszi, hogy Putyin 2024-ben és 2030-ban is elinduljon az elnökválasztáson. Ezt később egy képviselői javaslat alapján vették fel az új szabályok közé.
A népszavazás azonban nem puszta látványosság volt, hanem azt is el akarták élni vele, hogy mintegy bűnrészessé tegyék a népet a rezsim létrejöttében és üzemeltetésében, amely regnál fölötte. Jelen esetben egy illiberális rendszerhez járultak hozzá a szavazók, amely korlátozza a politikai szabadságot és a jog uralmának érvényesülését, azt a szisztémát támogatták, amit Putyin gyakorlatilag két évtizede vezetett be.
A dolgok nem mentek teljesen simán: Moszkvában és Szentpéterváron nem lett meg a többség. Ez a két nagyváros az elnökkel szembeni középosztálybeli ellenállás bástyája, akárcsak a cári korszak végén vagy a szovjet rendszer idején. A fiatal oroszok egy része, azok, akik nem tévéből tájékozódnak és életük nagy részében Putyin állt országuk élén, kínosnak tartják a népszavazási színjátékot. Ez is hasonló ahhoz a helyzethez, amikor a szovjet időkben a feketepiacról szerezték be a nyugati zenét és szánalmasnak látták a „fejlett szocialista társadalom építését”, ami az országukban folyt.
A putyini rendszert a vacak anyagi helyzetben lévő oroszok támogatják, akik azokban a városokban és falvakban élnek, amelyek nélkülözik Moszkva és Szentpétervár ragyogását. Sok-sok millió oroszon verte el a port az olajár zuhanása, ami megfosztotta az államot azoktól az exportbevételekből, amelyekből osztogathatott, és Putyin vezetésének első évtizedében növelhette az oroszok életszínvonalát. A Kreml propagandakampánya az ő figyelmüket a reformok közt szereplő szociális ígéretek felé terelte, úgy gondolták, hogy „igen” szavazatukkal a bőkezűbb szociális ellátás bevezetését támogatják.
Az FT cikkírója szerint azonban mostanra mindezek ellenére elveszett a kapcsolat Putyin és az orosz társadalom között. Ez arra a Magyarországon is jól ismert képletre támaszkodott, miszerint a hatalom segíti a kisemberek gyarapodását, cserébe azért, hogy azok eltűrjék az ország vezetésének és a körülötte terpeszkedő oligarcha rétegnek az uralkodását. Ez a kötelék már a gazdasági recessziót hozó koronavírus-járvány előtt elszakadt, részben az ifjabb korosztályok megjelenése miatt, részben azért, mert a putyini rezsim semmit nem tud felmutatni az ország modernizálásában, az energia- és nyersanyagexport-függőség enyhítésében.
A végeredmény az, hogy Putyin a politikai bénultságot, az üres médiapolitikát tudja kínálni az országnak, akárcsak Brezsnyev, aki 1964-től 1982-ig állt a Szovjetunió élén. Akárcsak a szovjet vezető ő is nyolcvanas évei kezdetéig maradhat hatalmon, ha 1936-ig lesz államfő. És ma már még Putyin legelszántabb hívei sem tudják megmondani, hogy mik kínál vezérük az egyhetes referendum-színjátékhoz hasonló produkciókon kívül, azaz hogy milyen lesz Oroszország jövőre.
Forrás: napi.hu
