Európa

Putyin hajlandó tárgyalni, de Ukrajna nem beszél Oroszországgal

Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint újabb tárgyalásokra kerülhet sor, ha „szükséges feltételek” merülnek fel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy lehetséges lenne a megrekedt béketárgyalások újraindítása, azonban csalódott, mert Ukrajna „nem hajlandó tárgyalni semmiről” Oroszországgal, ugyanis  Moszkva a közelmúltban felfüggesztette azt a megállapodást, amely lehetővé teszi a gabona exportját az ukrán kikötőkből, mert csapások érték a hajóikat.

Az elnök ragaszkodott ahhoz, hogy Oroszország szándéka továbbra is a háború befejezése, de ez nehéz úgy, hogy Ukrajna semmit nem hajlandó velük megbeszélni – írja a Newsweek.

„Megállapodást kötöttünk velük Isztambulban, de ők mindezt a kukába dobták. És most nem hajlandók semmit sem megvitatni velünk. Hogyan beszélhetnénk a lehetséges megállapodásokról, ha a másik félnek még csak beszélni sem akar velünk? Nos, várhatunk” – jelentette ki.

„Talán előbb-utóbb kialakulnak majd a szükséges feltételek, mi jeleztük jó szándékunkat. Ez minden kétségen felül áll, és nem fog változni” – tette hozzá.

Hirdetés

Putyin nem részletezte, hogy milyen feltételek szükségesek a tárgyalások megkezdéséhez. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azonban a múlt héten két homályos feltételt említett a lehetséges béketárgyalásokhoz.

Lavrov azt mondta, hogy Oroszország „kész meghallgatni nyugati kollégáinkat”, ha újabb tárgyalási kérelem érkezik. Azt mondta, hogy a Nyugatnak „teljes mértékben figyelembe kell vennie az Orosz Föderáció érdekeit és biztonságát”, és „fel kell ajánlania nekünk néhány komoly megközelítést, amely segíthet a feszültségek enyhítésében”.

Oroszország korábban kijelentette, hogy a háború befejezésének feltételei közé tartozik, hogy Ukrajna felhagyjon a NATO-hoz való csatlakozási kísérleteivel, és a nemzetközi ügyekben semleges álláspontot tartson fenn.

Putyin azt is követelte, hogy Ukrajna ismerje el az oroszok által megszállt Krímet Oroszország részeként. Bármilyen új területi követelés valószínűleg magában foglalná Ukrajna további négy olyan régióját, amelyeket az orosz elnök szeptemberben elcsatolt.

liner

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!