Európa

Putyin jól kiosztotta Greta Thunberget

Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz államfő szerint az „iskolai klímasztrájkok” mozgalmát elindító 16 éves svéd klímaaktivista, Greta Thunberg egy kedves, ám rosszul tájékozott tizenéves.

Az orosz államfő véleménye kísértetiesen hasonló ahhoz, amit az orosz államfő budapesti barátai is gondolnak.

„Menj el, és magyarázd meg a fejlődő országoknak, hogy miért éljenek szegénységben, s ne úgy, mint Svédországban” – mondta Putyin egy szerdán rendezett moszkvai konferencián, majd azt is hozzátette, hogy Thunberget néhány, Putyin által néven nem nevezett csoport tolja előtérbe.

Közben úgy tűnik, ezúttal nincs teljes összhang a törvényhozás és az államfő között, az orosz parlament ugyanis kedden meghívta Thunberget, hogy hasonlóan az ENSZ-hez és az USA-hoz, Moszkvában is mondjon beszédet a képviselők és az oda meghívott fiatalok előtt. A meghívót a Duma természeti erőforrásokkal foglalkozó bizottságának egyik tagja, Vaszilij Vlaszov küldte, s hangsúlyozta: „Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire aggódnak az orosz fiatalok a globális környezeti ügyek miatt, azt is tudom, mennyire nehéz a felnőtt politikusok számára, hogy akár egy ilyen nagyon fontos kérdésben kompromisszumra jussanak egymással” – magyarázta az orosz törvényhozó.

Oroszországban – részben a Szibériában pusztító hatalmas erdő- és bozóttüzek miatt – erősödőben van a korábban igencsak gyenge környezetvédő mozgalom.

Hirdetés
Forrás: hvg

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!