Európa

Putyin máris segít elérni a gázembargós célokat az EU-nak: tovább csökkenti a szállításokat

Hirdetés

Péntekre az orosz gázszállítások már hatvan százalékkal csökkentek Németországba és ötven százalékkal Olaszországba, Franciaországba pedig már egyáltalán nem jut el Németországon keresztül orosz gáz.

A Gazprom pénteken 50 százalékkal csökkentette az Olaszországba irányuló gázexportját – közölte az Eni olasz energetikai vállalat. Az Eni szerint a Gazprom a péntekre megrendelt 63 millió köbméteres mennyiségnek csak a felét helyezte kilátásba Rómának. A Gazprom a héten már korábban megkezdte az olaszországi szállítások csökkentését: szerdán a rendelt mennyiségnél 15 százalékkal, csütörtökön pedig 35 százalékkal kevesebbet szállított.

Németország felé a hét eleje óta két lépésben 60 százalékkal csökkentette az Északi Áramlat-1 vezetéken a gázszállítást a Gazprom. A németországi gázszállítások csökkentését azonban technikai okokkal indokolta. Az Északi Áramlat-1 vezetéken ugyanis az elvégzendő gépészeti karbantartási munkákat a Gazprom állítása szerint a Siemens nem fejezte be.

A Siemens pedig közölte, hogy az Oroszország ellen életbe léptetett szankciók miatt nem tudja leszállítani a karbantartás alatt álló berendezéseket. Az Északi Áramlat-1 gázvezetéken évi rendes – előre bejelentett – karbantartást végeznek július 11. és 21. között, amikor teljes egészében leállítják a szállításokat.

Pénteki médiajelentések szerint Franciaország már egyáltalán nem kap orosz gázt csővezetéken keresztül. Amint azt a francia GRTgaz hálózatüzemeltető végül pénteken bejelentette, a „Franciaország és Németország közötti gázáramlás megszakadása” miatt már szerda óta ez a helyzet. Franciaország gázszükségletének kevesebb mint negyedét fedezi Oroszországból származó gázimportból. Az ország lényegesen kevésbé függ az orosz gáztól, mint más európai államok, és négy cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas terminállal rendelkezik. Emellett Franciaország villamosenergia-termelésének 70 százaléka atomenergiából származik, és sok francia háztartást fűtenek árammal.

Hirdetés

A szlovák Dennik hírportál értesülése szerint a szlovák SPP gázszolgáltató vállalatot a szállítások 50 százalékos csökkentéséről tájékoztatta pénteken az orosz fél. Az SPP vállalatot hírügynökségeknek nem sikerült elérnie az értesülés megerősítésére. Ugyanakkor az ukrán szállítási rendszerüzemeltető adatai szerint az Ukrajnából a nagykapusi határátkelőhelyen keresztül Szlovákiába érkező gázmennyiség napi 36,9 millió köbméter volt péntek reggel, ami nem változott csütörtökhöz képest. Az SPP a legnagyobb szlovák gázszolgáltató, a belföldi piac 60 százalékát látja el. A földgáz többségét Oroszországból szerzi be. A Dennik hírportálnak adott interjúban a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a kieső orosz szállításokat északi-tengeri forrásokból, Németországon és Csehországon keresztül tudják pótolni. Elmondta, hogy az SPP olyan mennyiségű vezetékes norvég gáz és egyéb LNG-szállítmányok megvásárlására kötött megállapodásokat, amelyek a jövő év végéig fedezik az SPP ügyfelei igényeinek mintegy kétharmadát.

A Gazprom elméletileg növelhetné az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást, hogy pótolja az Északi Áramlat-1 szállításainak kiesését, de egyelőre nincs jele annak, hogy ezt megtenné. Ráadásul a Jamal-Európa gázvezetéken keresztül december közepe óta kelet felé áramlik a gáz; Németország szállít Lengyelországnak gázt. Lengyelország államosította az Oroszországból Fehéroroszországon át Németországba tartó gázvezetéknek a területére eső szakaszát.

A német gázvezeték-üzemeltető, a Gascade adatai szerint pénteken nőtt a keletre irányuló gázáramlás a Jamal-Európa gázvezetéken keresztül Lengyelországba Németországból. A német-lengyel határon lévő Mallnow mérési ponton péntek reggelre 5,1 millió kWh/h-ra emelkedett a kilépő földgázenergia a csütörtöki 4,5 millió kWh/h-ról – derült ki az adatokból. Az erős cseppfolyósított földgázimportnak köszönhetően a tárolási szintek idén Európa-szerte emelkedtek. Az ING Research elemzői szerint az EU egészében a készletek jelenleg 52 százalékban telítettek, ami alig marad el az ötéves átlagtól, és meghaladja a tavaly ilyenkor mért 43 százalékos szintet. „Egy elhúzódó kiesés azonban aggályos lehet azzal kapcsolatban, hogy az EU képes lesz-e elegendő tárolóhelyet kialakítani a következő fűtési szezonra” – mondták.

„Aggasztó” jelnek nevezték, hogy a tárolási szintek ezen a héten április óta először csökkentek. Az Egyesült Államok nem képes pótolni a kieső európai gázszállításokat. Egy múlt heti robbanás miatt ugyanis egy jelentős texasi LNG-exportterminál szeptemberig nem üzemel, és onnantól kezdve 2022 végéig csak részlegesen fog működni. A kikötő az amerikai LNG-export 20 százalékát kezeli és az európai piacok legfőbb ellátója. Paolo Gentiloni, az EU gazdasági biztosa csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a kontinens gazdasága recesszióba kerülhet, ha az orosz gázszállítások leállnak, bár ez eddig nem történt meg.

A német közüzemi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur napi rendes beszámolójában pénteken „feszültnek” ítélte meg Németország gázellátási helyzetét, az érkező mennyiséget magát azonban „stabilnak”. Összességében a hatóság biztosítva látja az ország gázellátását. A jelentés rögzíti, hogy az Északi Áramlat-1 gázvezeték jelenleg 40 százalékos kapacitás-kihasználtsággal szállít földgázt. A leszállított mennyiség csökkentése „a hét közepe óta hatással van a Franciaországnak, Ausztriának és Csehországnak továbbadott mennyiségekre is” – szögezi le a jelentés.

Hirdetés

Megjegyzi ugyanakkor, hogy a gázszállítások csökkenésében érintett vállalatok „képesek más forrásokból fedezni a kieső mennyiséget”. Bár a nagykereskedelmi árak jelentős mértékben megemelkedtek a szállítások csökkenése miatt. Mindent összevetve, a készletek feltöltése jelenleg is folytatható a hivatal szerint, a tározók töltöttsége az előző naphoz képest kissé emelkedett. Németországban a jelenlegi tárolási szint 56,29 százalék. A Szövetségi Hálózati Ügynökség „kifejezetten támogatja a minél több gáz megtakarítására irányuló felhívást” – szögezi le a napi rendes jelentés.

Franciaországban állítólag nincs gond – még. A francia gázszállító hálózat, a GRTgaz pénteken bejelentette: az orosz vezetékes földgázszállítások megszakadása ellenére nincs ellátási hiány Franciaországban. A gázellátást ugyanis több forrásból biztosítják, és a Spanyolország felől érkező vezetékes importot Párizs a közelmúltban növelte, emellett cseppfolyósított földgázból (LNG) is jelentős mennyiséget vásárolt közeli terminálokról. A GRTgaz előzőleg megerősítette, hogy június 15. óta egyáltalán nem érkezik vezetéken orosz földgáz, miután a Franciaország és Németország közötti szakaszon megszakadt az áramlás. Franciaország gázellátásának mintegy 17 százalékát biztosítja Oroszországból, ez gázvezetéken vagy cseppfolyósított földgáz (LNG) formájában, hajón érkezik az országba.

Az importált gáz jelentősebb része általában vezetéken érkezik, Németországon keresztül. A szállítás már 60 százalékkal csökkent az év eleje óta, és a németországi importálási ponton idén már csak 10 százalék áramlott át – jelezte a GRTgaz. Két napja azonban egyáltalán nem érkezik földgáz ezen a ponton. A GRTgaz nem ismeri a leállítás hivatalos okát, de azt megelőzően a Gazprom jelentősen csökkentette a szállításait Németország felé, a Északi Áramlat-1 gázvezetéken keresztül. A GRTgaz arról is biztosította a közvéleményt, hogy télen nem lesz hiány, miután a francia gáztárolók jelenleg 56 százalékos töltöttségi szinten vannak, ami 5 százalékkal több a múlt év azonos időszakában feljegyezett értékhez képest.

Az AFP hírügynökség a helsinki székhelyű Centre for Research on Energy and Clean Air kutatóintézet jelentésére hivatkozva azt írta, hogy az orosz cseppfolyós gáznak Franciaország a legjelentősebb felvásárlója az egész világon. Olaszországba továbbra is csökkentett gázmennyiség érkezik Az orosz Gazprom felére csökkentette Olaszországba irányuló gázexportjának napi mennyiségét – erősítette meg az olasz energiaszolgáltató ENI pénteken. Az ENI és a Gazprom közötti szerződés napi 63 millió köbméter földgáz érkezését írja elő. Az olasz energiavállalat közlése szerint pénteken a gázmennyiség ötven százaléka érkezett meg az Ukrajnán, Szlovákián és Ausztrián áthaladó Tag-vezetéken, amely Tarvisio magasságában lép be Olaszországba.

A Gazprom szerdán 15 százalékkal csökkentette az olaszországi szállítmányok mennyiségét a vezetékek műszaki-karbantartási munkáira hivatkozva. Csütörtökön az ENI a kimaradt mennyiség pótlását kérte, de ehelyett az eredeti mennyiségnek csak 65 százaléka érkezett meg. Olaszország tavaly földgázimportjának 40 százalékát, vagyis 29 milliárd köbmétert fedezett orosz forrásból.

Hirdetés
Hirdetés

A római energiaügyi tárca korábbi közlése szerint a gázmennyiség csökkenése egyelőre nem teremt kritikus helyzetet, a gáztározók töltöttsége 52 százalék feletti. Az ukrajnai háború kezdetétől az orosz gáztól nagy mértékben függő Olaszország minden lehetséges eszközzel más beszállítókat keres: új szerződésekkel igyekszik növelni az elsősorban Észak-Afrikából érkező gázmennyiséget. Az energiaszállító SNAM adatai szerint péntek volt az első nap, amikor Algériából több gáz érkezett, mint Oroszországból: az észak-afrikai ország és Szicília közötti Transmed-vezetéken több mint 64 millió köbméter jött, miközben Oroszországból kevesebb mint 32 millió, valamint további 28 millió köbméter az Azerbajdzsán és a déli Puglia tartomány közötti Tap-vezetéken keresztül.

„Csökkentenünk kell a függőséget, és növelnünk kell a nemzeti termelést” – jelentette ki Roberto Cingolani, a környezeti átmenetért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti felszólalásában. Cingolani szerint Olaszországban újra kell indítani a fúrásokat, vagyis a belföldi gáz- és kőolajmezők feltárását szárazföldön éppúgy, mint tengeren, ami az utóbbi két és fél évben tilos volt. Az Il Messaggero című római napilap emlékeztetett arra, hogy a kormány a gáztározók telítettségét 90 százalékosra akarja emelni a fűtési szezon november 15-i kezdetére. Utóbbihoz 17 milliárd köbméter gázra van szükség, a jelenleg tározott valamivel kevesebb mint tíz milliárdhoz képest.
Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!