Európa

Putyin nem viccel: Kiutasították Oroszországból az egyik Soros szervezet igazgatóját

Hirdetés

Az orosz Legfőbb Ügyészség 2015-ben egyébként nemkívánatosnak minősítette Soros György alapítványát és az ehhez kötődő szervezeteket. Továbbá megtiltották az orosz állampolgároknak és szervezeteknek, hogy részt vegyenek ezen szervezetek projektjeiben.

Oroszország kitiltja területéről a Stichting Justice Initiative (SJI) nevű civil szervezet igazgatóját, Vanessa Kogant. December elején az orosz hatóságok Kogant arról értesítették, hogy megvonták tőle a letelepedési engedélyét és két hete van elhagyni az országot. Az amerikai nő több mint 10 éve élt Oroszországban, férje és gyerekei is orosz állampolgárok.

Kogan kitiltásáról a Soros György támogatását élvező Human Rights Watch (HRW) nevű szervezet is beszámolt. Ez azért érdekes, mert az SJI egyik alapítója Diederik Lohman volt, aki a HRW egészségügyi részlegének igazgatója volt.

Az SJI több szálon is kötődik Soros György amerikai tőzsdespekulánshoz.
A Stichting Justice Initiative 2010-es éves beszámolójában köszönetet mondanak többek között a svéd Helsinki Bizottságnak és a Soros-féle Open Society Institute-nak. Azt is leírták, hogy 2011-ben is számíthatnak a Soros-alapítvány támogatására. Konkrét összegek ugyan nem szerepelnek a beszámolóban, annyit írnak, hogy valamivel több mint 667 ezer eurót kaptak támogatásként.

A szervezet honlapjából kiderül, hogy az igazgatótanácsában is Soros által finanszírozott szervezetek emberei ülnek. Alexandra Koulaeva, az International Federation for Human Rights nevű szervezet tagja. Ezt a csoportot a Nyílt Társadalom Alapítványok 2018-ban 800 ezer dollárral támogatta. Tanya Mazur pedig a szintén Soros pénzéből működő Amnesty International tagja.

Hirdetés

Az orosz Legfőbb Ügyészség 2015-ben egyébként nemkívánatosnak minősítette Soros György alapítványát és az ehhez kötődő szervezeteket. Továbbá megtiltották az orosz állampolgároknak és szervezeteknek, hogy részt vegyenek ezen szervezetek projektjeiben.

Forrás: V4NA/vadhajtások

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!