EurópaItthon

Putyin trójai falova Budapesten? Az oroszok tagadnak

Hirdetés

Interjút adott a Financial Timesnak az a Nyikolaj Koszov, aki KGB-s apa, és kémnő anya gyermekeként vezeti a Budapestre költöző Nemzetközi Beruházási Bankot. Tagadja, hogy az IIB bármilyen politikai befolyás alatt állna, és egyúttal kiemelte az interjúban azt is, hogy a „fiú nem felelős a szüleiért.”

A moszkvai központú Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre költözése nyugaton sokakban megcsörgette a vészcsengőt. Az IIB-nek a magyar állam bérel majd irodát, székházukba rendőr sem léphet be, és minden vezetője – így az elnök, Nyikolaj Koszov – diplomáciai mentességet élvez.

Nyikolaj Koszov nem akármilyen családból származik: anyja az a Jelena Koszova, aki az ENSZ-nek dolgozva kettős életet élt és aktívan vett részt amerikai katonai titkok megszerzésében, különös tekintettel az atombombára. Apja pedig Nyikolaj Koszov vezérőrnagy volt, akit később kineveztek a KGB magyarországi főnökévé, így a család 12 évig élt a magyar fővárosban.

Ennek fényében nem csoda, hogy sokan bírálják a Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre költöztetését, Gurmai Zita ellenzéki képviselő például egészen egyszerűen „Putyin trójai falovának” nevezte az intézményt.

Nyikolaj Koszov a Financial Timesnak adott interjújában „fekete propagandának” nevezte az IIB költözésével szembeni kifogásokat, a kritizálókat pedig tudatlannak. Mint mondta:

„A bank nem áll sem az orosz titkosszolgálatok, sem az EU, sem a NATO befolyása alatt. Oroszországban van egy mondás, miszerint a fiú nem felelős a szüleiért.”

Hirdetés

Megfigyelők szerint az is lehetséges, hogy Orbánék alternatív finanszírozási forrásokat keresnek arra az esetre, hogyha az Európai Unió tényleg a jogállamisághoz köti az uniós pénzek kifizetését, ahogy azt korábban például Manfred Weber is említette.

Koszov szerint az IIB a politikán kívül működik, és nem elég nagy ahhoz, hogy az igazán komoly üzleteket finanszírozza – az orosz bank 1,3 milliárd eurónyi eszközzel működik szemben az EBRD 41,4 milliárdjával. Éppen a pénzintézet relatíve kis mérete keltette fel a kritikusok figyelmét, különösen annak fényében, hogy a Krím megszállása miatti pénzügyi és gazdasági szankciók továbbra is érvényben vannak Oroszországgal szemben az IIB Budapestre költözése idején.

A bank vezérigazgatója szerint a kereskedelmi bankok vonakodása attól, hogy a kis- és középvállalkozásoknak kölcsönöket nyújtsanak nyitotta meg a teret az IIB előtt. Jelenleg is folyamatban lévő projektjeik közt van egyebek mellett egy libamájfeldolgozó Magyarországon, és egy szlovák kisváros átalakítása. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy az IIB kölcsönöket nyújtott a MOL-nak (20 millió euró), és a MET-nek (15 millió euró).

A Nemzetközi Beruházási Bank komoly ígéreteket kapott Orbán Viktortól a Budapestre költözés előtt, így például a korábban is említett diplomáciai mentességet, államilag bérelt irodát is. De Nyikolaj Koszov erről a FT-nak úgy fogalmazott, hogy:

„Nem kaptunk olyan kiváltságot vagy immunitást, amit bármilyen más ENSZ által elismert szervezet nem kapott volna meg.”

Hirdetés

Forrás: Privát bankár

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!