Itthon

Puzsér Karácsonyékkal egyezkedett

Hirdetés

Nemcsak januárban, hanem júniusban is előválasztást tartana az ellenzék arról, ki legyen a közös főpolgármester-jelöltje. Puzsér Róbert az első előválasztásba nem szállna be, júniusban viszont igen – írja az Index. Az ellenzéki előválasztás egyik legnagyobb kérdése még mindig, hogy pontosan kik is vesznek majd részt rajta.

Az MSZP-sek pár hete már bejelentették, hogy december 27-én, tehát jövő héten elindítják, azután pedig február 3-ig megrendezik a szavazást arról, ki legyen az ellenzék jelöltje az őszi főpolgármester-választáson. A jelöltek nem tolonganak. Az MSZP Horváth Csabát támogatja majd, illetve Karácsony Gergely zuglói polgármester, a Párbeszéd társelnöke jelezte, hogy ha a körülmények úgy alakulnak (értsd: lesz értelmezhető verseny), beszáll a küzdelembe.

Eddig kérdőjeles volt, hogy Puzsér Róbert, akit az LMP támogat, hajlandó lesz-e részt venni az előválasztáson, mert Puzsér internetes szavazást szeretett volna. Amit viszont Molnár Zsolt budapesti MSZP-elnök nem tartott lebonyolíthatónak.

A héten viszont fordulat történt: Puzsér megállapodott Karácsonnyal és Molnár Zsolttal arról, hogy Puzsér hajlandó megmérkőzni bárkivel – de csak júniusban. Így a mostani tervek szerint két előválasztás lesz. A Karácsony, Molnár és Puzsér által aláírt dokumentum, amelyet az Indexhez is eljuttattak, így fogalmaz: Az első fordulóban az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Magyar Szolidaritás Mozgalom választja ki jelöltjét, aki a júniusi második fordulóban mérkőzik meg a centrum jelöltjével.

A szándéknyilatkozatban az szerepel, hogy a második előválasztást „nem egy vagy több párt, hanem egy pártoktól független szervezet” rendezi, „ahol egyetlen személyes adat sem kerül semmilyen párt adatbázisába, ahol online és személyes szavazásra egyaránt van lehetőség, és ahol legalább ötvenezer budapesti állampolgár véleménynyilvánítása ad kétségbevonhatatlan legitimitást Tarlós István kihívójának”.

Hirdetés

Puzsér a Facebookra is kirakta csütörtök délelőtt a nyilatkozatot, és a következőképpen kommentálta:

Ma egy nagy lépéssel közelebb kerültünk a Sétáló Budapesthez: megállapodtam a régi baloldallal egy kétfordulós előválasztásban. Az MSZP, a Párbeszéd és a DK szövetségének pártjai az általuk rendezett első fordulóban kiválasztják a maguk jelöltjét, aki aztán júniusban megmérkőzik velem a második fordulóban.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a most következő első előválasztáson még biztosan nem vesz részt Puzsér, hanem csak azt tudjuk meg, hogy az MSZP–DK–Párbeszéd–Szolidaritás kit szeretne jelölni Tarlós ellenfelének. A második előválasztást pedig az EP-választások után tartaná az ellenzék.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!