Világ

Radikális Pride volt New Yorkban

Hirdetés
  1. Több ezer ember vonult New York utcáin június 27-én a Queer Liberation March nevű eseményen.

Az itt demonstrálók ugyan elsősorban a szexuális kisebbségek egyenlő jogaiért küzdenek, de általában minden egyéb kisebbségért is, legyen az egy lakhatási gondokkal küzdő vagy egy fogvatartott vagy akár egy hallássérült.

New Yorknak van hivatalos pride-ja is, de egyrészt azt idén elsősorban online tartják, másrészt a Queer Liberation March szervezői a no corps, no cops, no BS elvet hirdetik, azaz a pride-dal szemben nem fogadják el sem nagy cégek, sem a rendőrség segítségét, illetve egyéb, általuk szarságnak minősített dolgokkal sem foglalkoznak, nem hajlandóak beilleszkedni a fennálló rendszerbe úgy, ahogy azt szerintük a pride tette. Megvásárolt melegekről írnak és nemet mondanak a Priden szereplő politikusokra is.

Nemet mondanak a fehér felsőbbrendűségre.

Azt írják magukról, ők a  New York-i Stonewall örökségének visszaszerzéséért küzdő szervezetek és egyének koalíciója, és dolgoznak a Pride szellemének és értelmének visszaszerzésén, hogy jobban képviseljék az LGBTQIA2S + közösséget.

Szóval ezen a felvonuláson azok voltak, akiknek az a bajuk a pride-dal, hogy nem eléggé radikális, mondhatni ez egy BLM/ANTIFA/Anarchista Pride. Volt itt minden.

Hirdetés

Ez a gyerek például a transzneműek zászlaját viszi a vállán ugyanott, ahol egy férfi pucér fenékkel tiltakozik az ellen, hogy Amerikában az egészségügyi ellátás nem nyújt egyenlő védelmet mindenki számára.

Egy a kutyafejű tüntető az etikus lotyókért állt ki.

És a többszemélyes kapcsolatban élők mellett is kiállt valaki.

És a többszemélyes kapcsolatban élők mellett is kiállt valaki.

Hirdetés

 

Fotó: Alexi Rosenfeld / Getty Images Hungary

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: elemi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!