EurópaVilág

Döbbenetes dolgokat állít Putyinról egy visszavonult amerikai parancsnok

Hirdetés

Már jóval több, mint 1 éve tart az orosz-ukrán háború, amit mindössze napok alatt „le akart zavarni” Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin. Végül mondhatni közellenség lett a vezetőből, akitől a világ túlnyomó része teljesen elfordult, és lassan már a leghűségesebb hívei sem támogatják őt. Egyesek szerint nem sokáig lesz már hatalmon, ez a konfliktus teljesen megtépázta a megítélését még az oroszoknál is.

Június végén az oroszok „csodafegyvere”, a Prigozsin által vezetett Wagner-csoport is teljesen váratlanul Putyin ellen fordult, de annak a konfliktusnak hirtelen vége szakadt, miután elvileg sikerült megbeszélniük a dolgokat a vezetőknek. Ez elég gyanús volt sokak számára, és azóta is találgatják, hogy vajon mi történt a zárt ajtók mögött a találkozón – nos, egy nyugalmazott amerikai parancsnok szerint az egész meg sem történt, vagy legalábbis nem úgy, ahogy elhitették velünk.

ROBERT ABRAMS ÚGY GONDOLJA, HOGY A NAGY „BÉKÜLŐ” TALÁLKOZÓ CSUPÁN MEGJÁTSZOTT VOLT, PRIGOZSIN PEDIG VALÓJÁBAN MÁR RÉG BÖRTÖNBEN VAN, VAGY ESETLEG MEGHALT – VAGYIS PUTYIN HIÁBA TŰNHET GYENGÉNEK A KÜLVILÁG SZÁMÁRA, VALÓJÁBAN MÉG MINDIG ELKÉPESZTŐ HATALOM VAN A KEZÉBEN, ÉS EGYÁLTALÁN NEM OLYAN EGYSZERŰ ELTÁVOLÍTANI ŐT, MINT AHOGY AZT EGYESEK GONDOLNÁK.

Persze Robert Abrams szavai nem biztos, hogy tükrözik a valóságot, viszont lehet bennük valami, ugyanis elég tapasztalt már ahhoz, hogy tudja, hogyan mennek a dolgok. Putyin mindig is egy „trükkös” vezetőnek számított, aki mindig tudja, hogy mit és miért csinál, szóval elképzelhető, hogy valóban ennyire kőkeményen verte le a Wagner-csoport „lázadását”, és az igazi Prigozsin éppen egy cellában van, vagy még annál is rosszabb sorsra jutott.

promotions

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!