Világ

Rejtélyes módon eltűnt a koronavírusra elsőként figyelmeztető vuhani doktornő

Hirdetés

Aj Fen még tavaly december végén értesítette kollégáit, hogy koronavírus-fertőzöttet talált.

A doktornő fotót készített a betegről, és e-mailben elküldte Vuhan többi kórházának is, hogy figyelmeztessen a járványveszélyre. Felettesei azonban, mint arról korábban nyilatkozott, rendkívül súlyos megrovásban részesítették emiatt. E felvétel nyomán riasztotta a világot egy másik vuhani orvos, az azóta a fertőzésben meghalt Li Ven-liang, akit szintén el akartak hallgattatni az illetékesek.

Aj Fen márciusban interjút adott egy kínai lapnak, amelyben keményen bírálta a kórház vezetését, mert nem vették komolyan a figyelmeztetést. Azóta azonban a doktornőt senki sem látta, félő, hogy letartóztatták – írta a Daily Mail

Peking kezdetben megpróbálta eltitkolni a járványt a figyelmeztető orvosok megbüntetésével, az egészségügyi hatóságok tagadták, hogy a vírus terjedhet emberről emberre, és késlekedtek az érintett körzetek lezárásával. Amikor viszont a vírus már komolyan terjedni kezdett, a hivatalos szervek cenzúrázni kezdtek az ezzel kapcsolatos információkat, miközben dezinformációs kampányba kezdtek külföldön. Azt sugallták például, hogy amerikai katonák voltak a kezdeti vírushordozók.

Aj Fen eltűnése egybeesik azoknak a vádaknak az erősödésével, amelyek szerint a kínai kormány hazudott és szándékosan félrevezette a közvéleményt.

Hirdetés

A doktornő az említett interjúban közölte: sajnálta, hogy nem állt ki még jobban a nyilvánosság elé, miután négy kollégája, köztük Li ,belehalt a koronavírusba.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!