Kultúra

Rendkívül kínos helyzetbe került Győzike – nagyon megviselte

Hirdetés

Felemelő ünneplésben volt részük Gáspár Győzőéknek, de sajnos történt egy nem várt kellemetlen eset is, ami nagyon megviselte a showman-t.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai tavaly indítottak nyomozást Gáspárék ellen adócsalás miatt, és foglaltak le készpénzt és értéktárgyakat, beleértve például a házaspár karikagyűrűit is. A Kúria az év elején hatályon kívül helyezte az ítéletet, ám a tárgyakat Győzike még nem kapta vissza. Emiatt pedig most kínos helyzetbe került.

“Júniusban ünnepeljük a 25. házassági évfordulónkat, de pünkösdhétfőn Mátraverebélyen Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök megáldotta a jubiláló házasokat. Elmentünk Beával, hogy ünnepeljünk Isten színe előtt” – mondta Gáspár Győző.

A püspök a szertartás közben felszólította a párokat, húzzák egymás ujjára gyűrűiket, erre pedig nem volt felkészülve Gáspár Győző.

“Majd elsüllyedtem szégyenemben! Az emberek összesúgtak mögöttünk, hogy mi történhetett, otthon hagytam a gyűrűt? Megalázó helyzet volt. Azt találtam ki, eljátszom, mintha felhúznám a gyűrűt Bea ujjára, de csak a levegő volt a kezemben. El is sírtam magam, olyan igazságtalan ez a helyzet. Nem vagyok bűnöző, mégis meghurcolnak és olyan ékszereket is elvettek, amiket szegény szüleim vettek” – mondta szomorúan a Blikknek.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!