Európa

Rendkívül megdöbbentő dolog derült ki Orbánról

Hirdetés

Sajtóértesülések szerint  Orbán Viktor állítólag a másik három visegrádi állam kormányfőjével együtt az akarta, hogy Angela Merkel legyen Donald Tusk utódja az Európai Tanács élén – írja a Die Weltre hivatkozva a Népszava.

Sajtóértesülések szerint a V4-ek két hete a nagyszebeni uniós csúcson kérdezték meg a kancellárt, nem akarja-e átvenni a posztot. Ezt több, egymástól független forrás is megerősítette – írja a lap.

A kezdeményezés azért meglepő, mert Orbán, valamint lengyel kollégája főleg a menekültpolitikai kapcsán élesen bírálja a német politikát. Diplomaták ugyanakkor arra utalnak, hogy a visegrádiak a Tanácsból erős ellensúlyt akarnak csinálni a Bizottsággal szemben, mert úgy vélik, hogy utóbbi tevékenységében egyre inkább politikai megfontolások érvényesülnek. A Merkellel fennálló nézetkülönbségek pedig azért nem érdekesek, mert a Tanács első embere alapjában véve közvetítői feladatkört tölt be.

A kancellár, aki korábban már többször nyilvánosan elutasította a tisztséget, ezúttal is elhárította a felkérést, arra hivatkozva, hogy a tisztséget inkább egy fiatalabbnak kellene betöltenie. Merkel egyébként egy héttel ezelőtt erősítette meg, hogy kancellári megbízatásának lejárta után semmiféle politikai posztot nem kíván betölteni, sem Németországban, sem Európában.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!