Tech

Rendkívüli: 500 év után megfejthették a világ legtitokzatosabb iratát!

Hirdetés

Voynich kézirat megadta magát? Feltörték a kódot! Megfejthették végre, hogy mit is tartalmazott a világ legtitokzatosabb kézirata?

A Voynich kód jelentésére több teória is létezik, de egyik sem bizonyítható be teljes mértékben. Egyesek szerint egyfajta gyógynövény határozó lehet, erre utalhatnak bizonyos ábrák is.  Azonban többen megjegyezték azt, hogy ezek az illusztrációk inkább tűnnek futurisztikusnak, mint korabeli ábrázolásoknak.

A hírek szerint a technológiát és a tudományt a számítógépes technológiával ötvözve, egy mesterséges intelligencia szoftverrel találták meg a kódot. Pontosabban sikerült feltörni azt, amit eddig senki sem tudott, még egyetlen korábbi kódfejtő sem.

A kézirat története rendkívül kalandos, és sok a homályos pont, így nehéz visszakövetni eredetét. Főleg azért, mert a korai időszakáról, azaz a keletkezése utáni időszakról alig tudni valamit. Eredetileg egy Wilfrid Michael Voynich régiségkereskedő tulajdona volt 1912-ben.

Maga a kézirat tele van ismeretlen írásjelekkel, mely egy olyan nyelvet alkot, aminek sem eredetét nem sikerült megfejteni, sem pedig annak jelentését. A mai napig nem lehetett tudni, hogy mit rejt, sokan Leonardo da Vincinek tulajdonították, míg mások szerint a Szent Grál vagy az örök fiatalság forrását rejtheti, de voltak olyanok, akik szerint „csak” egy különleges gyógynövény határozó.

Hirdetés

Az információk szerint a mesterséges intelligencia mintázatokat talált, ismétlődéseket, így sikerült megfejteni néhány dolgot.

Már biztosan kijelenthetők az alábbiak:

– Valódi maga a kézirat

– 97%-os pontossággal megállapítható, hpgy 80%-ban héber szavakból tevődik össze a nyelv, amin íródott

– a levegő, a fény, vagy a farmer szavakat már meg sikerült fejtenie a számítógépnek. ezek egyúttal a kézirat első dekódolt szavai

Hirdetés

Hogy pontosan mit tartalmaz, az még egyelőre mindig rejtély, de a tudósok már nyomon vannak, és hetek, hónapok kérdése, hogy szétszedjék a világ legnagyobb rejtélyét…

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!