Itthon

Rendkívüli: bejelentést tett a kormány az árstopokról

Hirdetés

A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken jelentette be, hogy szombaton Kormányinfót tartanak, több fontos bejelentése is van a kormánynak. 

Mint ismert, a héten tartották az EU-csúcsot, ahol azt a döntés született, hogy Magyarországra nem vonatkozik majd a gázársapka. De a magyar embereket több dolog is érdekli: többek között a brutális magas infláció, az egekbe szökő élelmiszerárak, az üzemanyagárak, és a rezsiválság.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: maradnak az árstopok. A döntés értelmében így továbbra is hatósági áron tankolhatunk a magyar benzinkutakon, és az árstopos élelmiszerek ára sem változik. A kamatstopot is fenntartják.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány a jegybankkal összehangoltan kíván fellépni a szankciós infláció ellen. A kormány ennek érdekében három további döntést hozott:

  • a kamatstopot kiterjesztik a kis- és közepes vállalkozások hiteleire is,
  • meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramját,
  • és elindul a gyármentő program.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter továbbá ismertette, hogy a kamatstop a kkv-k esetén a változó kamatozású hitelekre vonatkozik, és november 15-től a kormány a 16,99 százalékos kamatlábat fogja visszaállítani a június 28-ai állapotra, azaz 7,77-re. Hozzátette azt is, hogy ez a döntés vonatkozik a múlt heti kamatemelésben érintettekre is. Közölte azt is, hogy az állomány megközelíti a 2000 milliárdot, és közel 60 ezer kkv-t fog érinteni.

Hirdetés

A Széchenyi Kártyával kapcsolatban az a döntés született, hogy a kamata fix 5 százalékra növekedik január 1-ig, ám idén még 3 és fél százalékon lehet felvenni hitelt. A miniszter úgy fogalmazott: még ez is kedvező kamatozásúnak számít. Hozzátette, a termékek körét szűkítették, így a beruházási kártya, forgóeszközkártya, turizmuskártya, agrár,kártya mikrohitel-kártya marad meg, illetve egy folyószámlahitel-kártya.

A kormányinfón a közelgő nemzeti konzultációról is szó esett. Újságírói kérdésre Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, napokon belül online is ki lehet majd tölteni a konzultációt.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!