Európa

Rendkívüli: lemondott a finn miniszterelnök

Hirdetés

Benyújtotta lemondását kedden Antti Rinne finn miniszterelnök, Sauli Niinistö államfő pedig elfogadta döntését – tájékoztatott a finn elnöki hivatal, amit a hirado.hu közölt.

Az államfő arra kérte egyben a hivatalban lévő kormányt, hogy ügyvezetői minőségben folytassa munkáját, amíg nem jelöli ki az új kabinetet.

A lemondás előzményeként az ötpárti kormánykoalícióban részt vevő Centrumpárt kedden bejelentette, hogy elvesztette a szociáldemokrata miniszterelnök iránti bizalmát a postássztrájk kezelése miatt. A Centrumpárt egyben a koalíció fenntartása mellett foglalt állást. Kedd délután bizalmi szavazás kellett volna tartani a parlamentben, de Rinne nem várta meg ezt, és benyújtotta lemondását az államfőnek.

Sajtóértesülések szerint Rinne utódját december 12-én választják meg a szociáldemokraták kongresszusán.

Sanna Marin közlekedési és hírközlési miniszter, a párt elnökhelyettese már jelezte, hogy kész átvenni a kormányfői megbízatást. Ha így történik, a 34 éves Marin az ország legfiatalabb miniszterelnöke lesz.

Hirdetés

Elemzők eleve nem tartották valószínűnek azt, hogy a Centrumpárt előre hozott választást akar, mert a többi kormányzó párthoz hasonlóan megcsappant a népszerűsége, és ezzel csak az euroszkeptikus nacionalista Finnek (korábban Igazi Finnek) malmára hajtaná a vizet. Az áprilisi választáson ez a párt egy hajszálnyira maradt le az első helyen végzett baloldali szociáldemokraták mögött.

Forrás: hirado.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!