Itthon

Rendkívüli lépést tervez a kormány

Hirdetés

Az államadósság tekintetében Magyarország háborúban áll, és ezt a küzdelmet meg akarja nyerni – ezt Orbán Viktor miniszterelnök még 2011-ben mondta a parlamentben az uniós tagállamok európai ügyi ülésén. A kormányfő korábban – például 2016-ban – beszélt arról is, hogy nominálisan növekvő hiány miatt előbb-utóbb nullás költségvetésre szükség.

Mindez egy friss kormányhatározat miatt érdekes, a Magyar Közlönyben szereplő előrejelzés szerint a miniszterelnök által említett célok – két tétel nélkül számolva – elérhetővé válhatnak már 2020-ban. A határozat például előírja a költségvetési hiány eltüntetését. Még mintegy 1000 milliárd forintos hiány lesz 2019-ben a központi alrendszerben, 2020-ban azonban már csaknem 4 milliárd forintos többlettel, 2021-ben pedig több mint 61 milliárd forintos plusszal számol a tervezet. A  jövő évi 4 milliárd forintos pluszt a központi költségvetés bevételeinek jelentős, több mint 1300 milliárd forintos emelkedése eredményezné. Ugyanis míg az idei 20 600 milliárdról jövőre 613 milliárddal növekednének a  kiadások, a bevételeknél 1600 milliárdos emelkedéssel számol a terv, így 2020-ban a költségvetésbe 21 213 milliárd forint folyhat be.

A pozitív előjelű egyenleg rendkívülinek számít, ugyanis az elmúlt évtizedekben rendre negatív volt a mérleg. A pozitív egyenlegről szóló tervezet ugyanakkor nem számol néhány tétellel.

A határozat nem tartalmazza az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló törvény alapján a – 2020-tól önálló költségvetési fejezetként megjelenő – Kiemelt kormányzati magasépítési beruházások fejezetet, tekintettel arra, hogy a fejezetbe még előkészítés alatt álló beruházások kerülnek majd, így jelenleg a fejezet előirányzatai pontosan nem meghatározhatók. Szintén nem tartalmazza a határozat a közigazgatási bíróságokról szóló törvény alapján a – 2020-tól önálló költségvetési fejezetként megjelenő – Közigazgatási bíróságok fejezetet – áll a határozatban. Ezek a tételek még befolyásolhatják a költségvetési egyenleg alakulását.

Bár az előrejelzés szerint az államháztartás egyenlege mínuszban marad, a hiány jelentős csökkenése várható a kormány szerint. A 2019-re kitűzött közel 1200 milliárdos hiányt 2020-ra alig több mint 414 milliárdra, egy évvel később pedig 221 milliárdra mérsékelnék.

Ennek eredményeként a GDP-arányos államadósság az idén várható 70 százalékról jövőre 66,4 százalékra, 2021-ben pedig 62,7 százalékra csökkenne. Az uniós módszertan alapján számolt, úgynevezett ESA szerinti GDP-arányos hiány az idén várható 1,8 százalékról 2020-ban 1,5 százalékra, 2021-ben pedig 1,2 százalékra csökkenhet.

Hirdetés

Az államadósság csökkenéséről és az ESA szerinti hiányról szóló előrejelzés szintén nem számol az említett – egyelőre nem ismert összegű – kiadásokkal, azaz a kiemelt magasépítési beruházásokkal és a közigazgatási bíróságokhoz köthető költésekkel. Az előrejelzés szerint az Eximbank Zrt.-hez köthető tételek nélkül a hiány  a kormány szerint még kedvezőbben alakulhat.

https://maivilag.com/2019/01/valtoztatasokat-tervez-a-kormany-egy-fontos-teruleten/

Forrás: napi.hu

 

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!