Világ

Rengeteg migráns fulladt a tengerbe

Hirdetés

A héten legalább 100 migráns fulladt a Földközi-tengerbe, miközben igyekezett illegálisan bejutni Európába.

 

Elsüllyedt egy migránsokkal teli csónak Líbia partjainál pénteken. Huszan vízbe fulladtak – írja a Reuters cikkére hivatkozva a Magyar Jelen.

A héten ez már a negyedik tutaj, ami felborult, a feltételezhető halálos áldozatok száma pedig kereken százra emelkedett.

A túlélők között nigériaiak, gambiaiak, ghánaiak és Burkina Fasoból származóak is vannak. A mentésben a partiőrség mellett részt vett az “Open Arms” nevű spanyol “civilszervezet” hajója is, mely a héten korábban már két hajótörésnél is jelen volt.

Hirdetés

Legutóbb csütörtökön, mikor nagyjából 120 afrikaival a fedélzetén indult el egy csónak Líbiából, ami szintén elsüllyedt. A partiőrség és halászok péntekig 31 utas testét találták meg. Az Open Arms még egy megható propagandavideót is készített egy gyermekét sirató afrikaival.

Becslések szerint idén legalább 900-an vesztették életüket, miközben megpróbáltak illegálisan Európába jutni a tengeren át. A próbálkozások aligha hagynak alább, hiszen tudják, mind Spanyolország, mind Olaszország kikötői nyitva állnak előttük.

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!