Kultúra

Resszkess Zuckerberg? Tavasszal jöhet a magyar facebook-törvény

Hirdetés

Varga Judit írt erről a közösségi oldalon…

Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.-jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a facebookon.

Majd folytatja: Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik.

Hozzátette:

Továbbra is együttműködünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében. Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül.
Lekapcsolhatóak a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok valamint állami vezetők is.
A szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül!

Hirdetés

A szabadságot ritkán adják ajándékba. Most a digitális szabadságért is meg kell küzdenünk!
Hajrá Magyarország.-fejezte be posztját Varga.

Forrás: elemi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!