Európa

Riadót fúj a WHO: drámaian terjed a kanyaró Ukrajnában – már tizenöt halálos áldozat van

Hirdetés

Belehalt a kanyaróba egy 12 éves, mezőterebesi fiú Munkácson, a Kárpátalja megyei gyermekkórházban – hozta nyilvánosságra hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség a mukachevo.net hírportálra hivatkozva.

A haláleset a múlt szombaton történt. Roman Snyicer, a kórház főorvosa elmondta, hogy a fiút aznap reggel szállították be a kórházba, akkor már állapota közepesen súlyos volt.

Körülbelül egy héttel korábban betegedett meg, otthon ápolták. Kanyaró ellen nem volt beoltva. Mivel állapota rohamosan romlott, az intenzív osztályra vitték, de az életét már nem tudták megmenteni.

A későbbi híradások szerint a szülők feljelentést tettek, mert állításuk szerint a kórházban meghamisították gyermekük leleteit. A fiút a megyei kórház egyik orvosa kezelte járóbetegként. Állapota alapján az orvos úgy ítélte meg, hogy nem szorul kórházi ellátásra. A beteg kórházba kerülése előtt utoljára múlt szerdán járt nála.

Roman Snyicer megerősítette, hogy a kórház említett alkalmazottja engedéllyel praktizál magángyermekorvosként is, és a megye egyik legjobb orvosának nevezte őt.

Hirdetés

A kárpátaljai fiú  már a 15. halálos áldozata a kanyarónak Ukrajnában. Összesen 11 gyermek és négy felnőtt halt bele a betegségbe, a mostanit megelőzően október 1-jén egy három éves kisfiú a nyugat-ukrajnai Lviv megyében.

Az ukrán egészségügyi minisztérium legfrissebb, múlt heti jelentése alapján az év eleje óta már csaknem 34 ezren betegedtek meg Ukrajnában kanyaróban, közülük több mint 20 500 kiskorú. Az utóbbi hetekben országosan hozzávetőleg 6-800 új beteget regisztrálnak.

A múlt héten negyvenöt gyerek és egy állapotos tanítónő betegedett meg kanyaróban a nyugat-ukrajnai Csernyivci megye egyik iskolájában. Az oktatási intézményben karantén miatt beszüntették a tanítást. Kanyarójárvány miatt Ivano-Frankivszban három iskolában rendeltek el a múlt héten tanítási szünetet, a hónap közepén pedig a szintén a nyugati országrészben lévő Vinnicja megye két oktatási intézményét helyezték ideiglenesen karantén alá.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a védőoltások általánossá tételét sürgette a betegség európai terjedésének megfékezése érdekében. 2018-ban eddig ugyanis több mint 41 ezren kapták el a kanyarót.

Összehasonlításképpen: tavaly összesen 23 927 megbetegedést – a 2016-os adat négyszeresét (!) – és 35 halálesetet regisztráltak. Jakab Zsuzsanna, a WHO európai regionális igazgatója szerint a megbetegedések számának drámai növekedését és kiterjedt járványokat tapasztalnak. A megbetegedések elszaporodása részben a rutinjellegű védőoltások elmaradása számlájára írható, különösen egyes társadalmi peremcsoportokban.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!