Itthon

Roma influenszereket képeznek a Corvinuson

Hirdetés

A Budapesti Corvinus Egyetem várja azoknak a 18 és 30 év közötti roma nőknek a jelentkezését, akik vállalják a roma kulturális értékek közvetítését a közösségi médiában.

A képzés célja, hogy a felvételt nyert hallgatók hatást gyakoroljanak a szűkebb és tágabb környezetükre, és hozzájáruljanak a romákról alkotott, sokszor negatív médiakép újragondolásához a modern világ új eszközeivel. A képzés elvégeztével a résztvevők képesek lesznek ötleteiknek hatékonyabb ismertséget, követőket, ezáltal pedig piacot szerezni a közösségi média felületein.

A résztvevők megtanulhatják egyebek között, hogyan kell fotókat, videókat készíteni és szerkeszteni. A program a képzésen túl lehetőséget biztosít a kapcsolatépítésre, interjúkészítésre ismert roma művészekkel és kultúraközvetítőkkel. A tanfolyam szakmai keretét az Európai Unió által támogatott AMASS kutatási programon belül a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói biztosítják.

Az ingyenes képzés októbertől december elejéig tart, öt képzési napon, a Budapesti Corvinus Egyetem stúdiójában.

Antal Szabina most 28 éves, azt mondja, egész gyerekkorát nélkülözésben töltötte. Édesanyja egy vidéki kisvárosban, roma nőként, egyedül nevelte őt és három másik testvérét, gyári és alkalmi munkákból tartotta el őket. Aztán Szabina egy ösztöndíj segítségével Budapestre került egyetemre. Szülésznőként és egészségügyi politikai szakértőként végzett. Aztán eltelt jó néhány év, tavaly férjhez ment és elkezdett babáknak szundikendőket – ahogy ő hívja, ölelgetőket – készíteni.

Hirdetés

„Lassan egy éve van egy saját márkám és egy felületem, ahol az általam készített ölelgetőket, csörgőket és egyéb játékokat árulom. Azért jelentkeztem a Roma Kulturális Influenszer képzésre, hogy a legjobb szakemberektől tanulhassak és segítséget kapjak a vállalkozásom sikeres működtetéséhez” – meséli Szabina, aki hozzáteszi, hogy úgy érzi, már most rengeteg hasznos ötletet és tudást kapott, pedig még nincs is vége a tanfolyamnak.

„Eddig számomra a legtanulságosabb az önismereti rész volt. Ez nagyon sok segítséget adott ahhoz, hogy jobban megismerjem magam és ezáltal a céljaimat, a küldetésemet is.

Nekem például teljesen új volt magammal kapcsolatban, hogy amikor le kellett írnunk 10 jó és 10 rossz tulajdonságunkat, akkor a rosszakkal nagyon gyorsan kész lettem, a jókon pedig hosszan gondolkodnom kellett. Rájöttem, hogy sokszor hajlamos vagyok a kishitűségre.

Viszont ezt jó, hogy megtudtam magamról, mert szerintem egy influenszer csak akkor lehet sikeres, ha önazonos”- magyarázza Szabina. Ezzel oktatója, Baranyi Marcsi is egyetért, aki egyéni coach és trénerként éppen azért vállalt részt a képzésben, hogy segítsen a tanulóknak eligazodni ebben a sokszor bonyolult és kegyetlen világban.

„Én romaként, médiamunkásként és vállalkozóként is segítem a tanulókat, velem azért másként beszélnek a saját tapasztalataikról, személyiségükről, missziójukról, mert jobban megértem ezeket a problémákat, hiszen a saját bőrömön is tapasztaltam őket.

Hirdetés

A vállalkozói tapasztalatommal pedig sokat tudok nekik a gyakorlati kérdésekben segíteni” – mondja Baranyi Marcsi.

A képzésben egyébként a Budapesti Corvinus Egyetem több munkatársa is részt vesz. A 21 influenszer-diák tanul marketinget, webdizájnt, kommunikációt, interjú, videó és fotókészítést, és még sok más hasznos dolgot, ami ahhoz kell, hogy sikeresek legyenek az általuk kitalált projektben. Ez egyébként a felvétel előfeltétele volt, akik ide jelentkeztek, mindannyian rendelkeznek már egy saját projekttel.

„Rengeteg jó ötletet hoztak a diákok, például van, aki romákról szóló érzékenyítő podcast-sorozatot szeretne készíteni, vagy más kirekesztett csoportokról beszélni a széles nyilvánosságnak. Mi ehhez egy sok területet átfogó tudást adunk ingyen, ezt a piacon egyébként csak részletekben, és nagyon drágán tudnák megkapni” – magyarázza az oktató.

Aki hozzáteszi, hogy ő maga is azért sodródott a média világába, mert változtatni szeretett volna azon a képen, ahogy a romákat ábrázolják. A szakember szerint a képzésen résztvevő fiatalok is így éreznek, csak az ő felületük ehhez most már az online térben van.

„Azért adtuk a programnak az influenszer képzés elnevezést, hogy ezt az eddig inkább negatív tartalmú fogalmat egy picit átírjuk. Azt szeretnénk, hogy akik itt végeznek, azok minőséget, fontos tartalmat és értéket közvetítsenek a felületeiken.”

Hirdetés
Hirdetés

Merthogy a képzésre szánt pénzt ugyan az EU AMASS kutatási támogatási programja adta, a tematikát és a teljes tudásanyagot a program oktatói találták és dolgozták ki, Prof.Dr. Kárpáti Andrea irányításával, aki a BCE Kommunikáció és Szociológia Intézetében, a Vizuális Kultúra Kutatócsoport vezetőjeként irányítja ezt a kutatást. Azt mondja: amikor megnyerték a pályázatot, amelynek egyébként csak az egyik projektje a roma influenszer képzés, egyértelmű volt, hogy a Corvinuson tartják majd az órákat.

„Természetes volt, hogy saját intézményünkben legyen a tanfolyam, amelynek profilja: a közösségi média és kommunikáció, amit az intézet dolgozói is oktatnak, kutatnak” – mondta a Professzor asszony.

A vezető szerint már most elérték a céljukat, hiszen látszódik, hogy a hallgatók elkezdték a gyakorlatban is használni azt a tudást, amit a képzés során szereztek.

„Megismertettük hallgatóinkkal a közösségi média lehetőségeit, értékes kulturális tartalmak vonzó közvetítésére. Sok olyan szakemberrel is beszélgethettek, akik sikeresek ezen a területen, és jó szerepmodellek” – fogalmazott Kárpáti Andrea.

A képzésre roma újságírót és médiajogászt is hívtak már, aki felkészítette a diákokat arra, hogy milyen lehetőségeik vannak, ha a származásuk miatt bántják őket a közösségi média felületein.

„Kapnak majd hideget-meleget. Egy médiajogász segített nekik eligazodni abban, hogy mikortól számít valami gyűlöletbeszédnek, hogyan védhetik meg magukat, de beszélt konfliktuskezelési és kommunikációs technikákról is” – meséli Baranyi Marcsi oktató.

A legutóbbi órán például az ismert Romani Design divatmárka kitalálójával és tulajdonosával, Varga Erikával beszélgethettek a hallgatók.

„Beszélt a 10 évvel ezelőtti indulás körüli kihívásokról és a jelenlegi világsikereikről is. Beszélgettünk a szegregációról, a diszkriminációról. Látni, hogy a diákok is sokat inspirálódnak ezekből a történetekből” – fogalmazott Baranyi Marcsi.

„Ami engem a tanfolyam során a legjobban motivált, az a #nemluxustáska kampány, ami nagyon sok embert tudott megszólítani. Egy olyan problémáról volt szó, ami egy hétköznapi embernek, aki nem élt nélkülözésben, talán meg sem fordul a fejében, hogy ez probléma lehet, hogy vannak olyan nők, akik alapvető tisztasági termékeket sem tudnak megvenni” – mondja Antal Szabina.

„Szerintem ez párhuzamba vonható azzal, amit én kommunikálni szeretnék a gyerekekkel kapcsolatban, hogy nagyon sok gyerek nő fel mélyszegénységben, és ez akár azt is jelentheti, hogy nem játszik minőségi játékokkal, vagy nem jut hozzá megfelelő fejlesztéshez.”

Szabina ugyanis nemcsak árul az interneten, hanem fontos üzeneteket is megfogalmaz a várandós kismamáknak.

„Például olyanokról írok, hogy mik az érvek a biopamut használata mellett. Miért jó, ha kevesebb, de jobb minőségű játékkal vesszük körül a gyerekeinket. Ezek így önmagukban nem roma érintettségű témák, de azt várom a képzéstől, hogy tágítani tudom majd kifejezetten romáknak szóló tartalmakkal is a felületeimet. Szülésznői végzettségem is van, így a felkészülésben és később a babaápolásban is azt hiszem, a hasznukra tudok lenni” – fogalmaz a fiatal influenszer.

A képzés résztvevői egyébként nem csak elméleti oktatást kapnak. Már most meghívták őket például a Dikh tévébe, a Manna rádióba vagy a Roma Sajtóközpont felületeire, hogy gyakorlatban is kipróbálhassák a megszerzett tudásukat. A képzés végén egyébként mindenki oklevelet kap majd és nyilván annak is nagy presztízse lesz, ha az önéletrajzukban szerepel, hogy a Corvinus Egyetemen elvégeztek egy tanfolyamot.

A roma influenszer képzés valószínűleg a következő félévben is folytatódni fog, meséli Kárpáti Andrea Professzor asszony.

„A tanfolyam második részét akkor kezdjük, ha lehetőség lesz jelenléti képzésre. Ebben a szintén 30 órás részben gyakorlati oktatás során a résztvevők saját média műveiken dolgoznak oktatóink támogatásával.”

Addig azonban még sok munka áll a hallgatók előtt. Hiszen a félév végére meg kell határozniuk a küldetésüket, interjút kell készíteniük és el kell kezdeniük felépíteni a saját online felületüket.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!