Európa

Rossz hír jött Macronnak: Marine Le Pen nyerésre áll

Hirdetés

Arnaud Montebourg volt francia miniszter azt állítja, hogy Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés vezetője nyerheti a jövő évi francia elnökválasztást.

Arnaud Montebourg, aki 2012 és 2014 között François Hollande volt elnök alatt az ipari megújulás minisztereként tevékenykedett, kijelentette, hogy Emmanuel Macron elnököt „gyűlölik, mert arrogáns”, és hozzátette, hogy Macron tettei Le Pen győzelméhez vezethetnek.

Ez azonos a Trump-jelenséggel vagy a brexittel – mondta Montebourg, és hozzátette, hogy Macron elnök képviselte az „oligarchiát”.

Egy januárban közzétett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Macron és Le Pen fej fej mellett áll a támogatottság tekintetében.

A 888.hu beszámolt róla, hogy korábban kijelentette: amennyiben megnyeri a jövő évi elnökválasztást,

Hirdetés
az első döntése a bevándorlásról szóló népszavazás megszervezése lesz.

Elmondása szerint évtizedek teltek el úgy, hogy a különböző kormányok döntéseket hoztak a bevándorlást illetően, azonban a francia embereket sosem kérdezték meg.

Le Pen elmondta, hogy az Európai Bizottságnak is elmagyarázna egy-két dolgot.

Másodszor elmennék az EB-hez, hogy elmagyarázzam nekik, mit gondolok nem tárgyalható területnek a nemzeti szuverenitás, főleg a határvédelem tekintetében, mert a határvédelmet a nemzeti szuverenitás részének tekintem” – magyarázta a politikus.

Forrás: 888

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!