Európa

Salvini állítja: Olaszországban gyilkosságért elítélt szélsőbalosokat rejteget Macron

Hirdetés

Matteo Salvini olasz belügyminiszter bejelentette vasárnap este, hogy Cesare Battisti Olaszországnak való kiadása után hamarosan követelni fogja Párizstól is, hogy adjon ki több, Olaszországban gyilkosságért elítélt, de Franciaországban menedéket élvező volt szélsőbaloldalit.

Bolíviában fogták el szombat este a 63 éves Battistit, aki a hetvenes évek második felében a Vörös Brigádok terrorszervezet oldalágaként működő egyik csoporttal négy gyilkosságot követett el Olaszországban.

1981-ben megszökött, majd Franciaországon és Mexikón át Brazíliába menekült, közben – 1993-ban – távollétében életfogytiglani börtönre ítélték.

Brazíliai menedékjoga sokáig komoly feszültségeket okozott Brazíliaváros és Róma között. Tavaly decemberben a brazil bíróság elrendelte az olasz férfi letartóztatását, de Battisti tartózkodási helyét nem ismerték, a hatóságok hetekig keresték.

Michel Temer volt brazil elnök hivatala decemberben elrendelte Battisti kiadását Olaszországnak. Ő azonban Bolíviába szökött.

Hirdetés

A 80-as években Francois Mitterrand francia szocialista elnök vezetése alatt Franciaország nem adta ki Rómának az Olaszországban bűncselekményt elkövető szélsőbaloldaliakat, ha vállalták, hogy felhagynak a fegyveres harccal.

Az azt megelőző évtizedben mintegy száz szélsőbaloldali vett részt olaszországi gyilkosságokban, majd Franciaországban újrakezdhették az életüket. Cesare Battisti is ennek a gyakorlatnak a kedvezményezettje volt 1990-től 2004-ig, amíg Mitterrand utódja, Jacques Chirac véget nem vetett ennek.

Salvini az olasz tévében azt mondta vasárnap este Battisti kiadatására utalva.

„Ennek most egy folyamat kezdetének kell lennie, mert nagyon sokan sétálnak még szabadon Európában és szerte a világon.

Kétszer-háromszor életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt emberek éttermet nyitnak, könyvet írnak, meg hasonlók. Franciaországban is van belőlük néhány. Franciaország gyakran követeli Olaszországtól, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat”

Hirdetés

– mondta a jobboldali olasz belügyminiszter, aki gyakran hevesen bírálja Emmanuel Macron francia elnököt.

„Holnap kérni fogom az olasz miniszterelnököt, Giuseppe Contét, hogy írjon Macron elnöknek, és Franciaország oly sok év után adja ki nekünk azokat a bűnözőket, akik kioltották emberek életét” – tette hozzá Salvini anélkül, hogy neveket említett volna.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!